Hasogdzsi-ügy - Az ENSZ "következő lépését" sürgeti a meggyilkolt szaúdi újságíró volt menyasszonya

Külföld, 2019.06.25

    Genf, 2019. június 25., kedd (MTI/AP/dpa) - A tavaly októberben Isztambulban meggyilkolt szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi egykori menyasszonya arra kérte az ENSZ-t, hogy ne hagyja annyiban az esetet, és tegye meg a "következő lépést" az ügyben a világszervezet jelentéstevőjének javaslatai nyomán.

A török állampolgárságú Hatice Cengiz egy genfi emberi jogi rendezvényen szólalt fel, amelyen a Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben feltételezhetően elkövetett jogsértéseket bírálták.

Hasogdzsi menyasszonya elmondta: továbbra is gyötri annak az eshetősége, hogy a férfi talán mégsem halt meg, hiszen a holttestét máig nem találták meg.

"Az igazság kiderült, és a helyzet egyértelmű. A jelentésben rögzített megállapítások nyomán további vizsgálatok szükségesek" - hangsúlyozta Cengiz.

Agnes Callamard, az ENSZ jelentéstevője június közepén nyilvánosságra hozott dokumentumában arra a következtetésre jutott, hogy Hasogdzsi meggyilkolása szándékos volt és előre kitervelték. A jelentés a Törökországban elvégzett törvényszéki orvostani vizsgálatra és a szaúd-arábiai gyanúsítottak tárgyalásáról szóló információkra támaszkodott. A jelentéstevő szorgalmazta, hogy vizsgálják meg, Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös pontosan milyen szerepet játszott az ügyben. Javasolta továbbá, hogy a vádlottak perét Szaúd-Arábián és Törökországon kívül, nemzetközi bíróságon folytassák le.

Callamard, aki szerdán mutatja be jelentését az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa előtt, a keddi rendezvényen úgy fogalmazott: meg kell törni a hallgatást, mert az "az igazságtalanságot táplálja".

A szaúdi vezetést élesen bíráló, 2017 óta az Egyesült Államokban élő Dzsamál Hasogdzsi újságírót 2018. október 2-án gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. Rijád a gyilkosságot először tagadta, később azonban - annak ellenére, hogy nyilvánosságra került hangfelvételek bizonyították a gyilkosság tényét - azt állította, hogy az újságíró dulakodásban vesztette életét. A gyilkosság vádlottjainak pere januárban kezdődött Rijádban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!