Hasogdzsi-ügy - Demokrata párti törvényhozók januárban új meghallgatásokat terveznek az ügyben

Külföld, 2018.12.12

A demokrata párti törvényhozók januárban új meghallgatásokat terveznek a Hasogdzsi-gyilkosságról és Szaúd-Arábia szerepéről - mondta újságíróknak Eliot Engel demokrata párti képviselő, miután a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója tájékoztatta az amerikai képviselőház vezetőit a gyilkosságról.

Gina Haspel zárt körben tájékoztatta a képviselőket, csakúgy, mint néhány nappal ezelőtt a szenátorokat mindarról, amit az amerikai hírszerzés tud a szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi október 2-i meggyilkolásáról Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán.

Mivel a tájékoztató bizalmas volt, a törvényhozók nem nyilatkoztak róla, csupán annyi szivárgott ki, hogy véleményük az ügyről a tájékoztató után sem változott. Eliot Engel, aki New York-i demokrata párti képviselő és a januárban munkába lépő új, demokrata többségű képviselőházban várhatóan a külügyi bizottság vezetője lesz, azt mondta újságíróknak: a történtek lényeges elemeire még mindig nem derült fény, ezért ő személy szerint javasolni fogja az új meghallgatásokat, amelyek az amerikai-szaúdi viszony egészére is kiterjednek majd. "Szaúd-Arábia fontos partner, de nem gondolom, hogy egyszerűen félrenézhetünk, amikor ilyesmi történik" - idézte őt az amerikai közszolgálati rádió (NPR).

Mike Pompeo külügyminiszter szerdán a Fox televíziónak adott interjújában ismét védelmébe vette az amerikai kormányzat álláspontját és eddigi lépéseit a Hasogdzsi-ügyben. A többi között azt hangsúlyozta, hogy Szaúd-Arábia rendkívül fontos szövetségese az Egyesült Államoknak, kivált az Iránnal kapcsolatos politikájában. A miniszter megismételte azt is, hogy nem bizonyítható Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös közvetlen érintettsége a gyilkosságban.

Bob Corker, a szenátus külügyi bizottságának republikánus elnöke még kedden bejelentette, hogy a szenátus e héten tartandó szavazásán kétpárti határozatot terjeszt be a szaúdi trónörökös elítéléséről. A voksolás egyébként arról szól majd, hogy véget vessen-e az amerikai kormányzat Szaúd-Arábia támogatásának a jemeni háborúban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!