Hasogdzsi-ügy - Török külügyminiszter: Ankara nem kapott beismerő nyilatkozatot Rijádtól a szaúdi újságíró eltűnésének körülményeiről

Külföld, 2018.10.16

Törökország nem kapott beismerő nyilatkozatot Szaúd-Arábiától a Rijáddal szemben kritikus szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi eltűnésének körülményeivel kapcsolatban - mondta Mevlüt Cavusoglu kedden Ankarában egy sajtótájékoztatón.

A török külügyminiszter azután beszélt erről, hogy a CNN hírtelevízió hétfőn - meg nem nevezett forrásaira hivatkozva - közölte: Rijád az újságíró meggyilkolásának beismerésére készül, és várhatóan azzal a magyarázattal áll elő, hogy Hasogdzsit kihallgatták Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán, és az újságíró a rosszul sikerült kihallgatás közben, kihallgatóinak szándékai ellenére halt meg.

Cavusoglu beszédében rámutott: a külképviselet, ahová Hasogdzsi a házasságkötéshez szükséges papírjait ment intézni a külképviseletre, nem helye a vallatásnak, arra ott vannak az illetékes hatóságok.

A török külügyminiszter egyúttal jelezte, hogy az ügyészség kihallgatásra beidézhet egyeseket a szaúdi főkonzulátusról. Ugyanakkor hangsúlyozta: ha bármelyik szaúdi diplomata haza akar térni országába, megteheti, a török hatóságok nem korlátozzák.

Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa kedden az ügyben érintett szaúd-arábiai diplomaták mentességének felfüggesztését követelte. "A nemzetközi jog szerint az államilag végrehajtott emberrablás és a gyilkosság is nagyon súlyos bűntény, és nem lenne szabad a diplomáciai mentességet használni a történtek és a felelősök felderítését célzó nyomozás akadályozására" - írta közleményében a főbiztos.

Cavusoglu kedden azt is leszögezte: Törökország meg akarja tudni, hogy mi történt Hasogdzsival. Fel kell tárni az esetet úgy, hogy "senki fejében ne maradjon kérdőjel" - fogalmazott.

Az NTV török hírtelevízió a nap folyamán korábban arról számolt be, hogy a napokban létrehozott szaúdi-török nyomozócsoport hétfő éjszakai vizsgálata során a főkonzulátus épületében bizonyítékértékű anyagminták is előkerültek, így kedden ismét átvizsgálják a külképviseletet.

Ezzel kapcsolatban Cavusoglu elmondta: a hatóságok átkutatják nemcsak a főkonzulátust, de a főkonzul rezidenciáját, továbbá a külképviselethez tartozó gégkocsikat is.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Donald Trump amerikai elnök felkérésére hétfőn Rijádba utazott, hogy tanácskozzék a 82 éves szaúdi uralkodóval és fiával, Mohamed bin Szalmán koronaherceggel, a szaúdi politika tényleges irányítójával. Pompeo várhatóan szerdán Ankarába utazik át, hogy török hivatali kollégájával, Mevlüt Cavusogluval is egyeztessen az ügyben.

Hasogdzsinak két héttel ezelőtt veszett nyoma, miután felkereste a szaúdi főkonzulátust Isztambulban. A török hatóságok szerint a férfit a külképviseleten meggyilkolták. Rijád tagadja ezt, azt állítja, hogy az újságíró épségben elhagyta az épületet, és utána tűnt el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!