Hatan jutottak tovább a brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyó versengés első szavazási fordulójában

Külföld, 2022.07.13

Hat jelölt jutott tovább a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyó versengés szerdán tartott első szavazási fordulójában. A legtöbb frakciószavazatot Rishi Sunak volt pénzügyminiszter kapta, a párttagság körében ugyanakkor Penny Mordaunt volt védelmi miniszter a legnépszerűbb.

A vezetőválasztást az tette szükségessé, hogy Boris Johnson jelenlegi miniszterelnök az utóbbi hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán a múlt héten bejelentette lemondását a Konzervatív Párt vezetői posztjáról. Ez kormányfői tisztségének megszűnését is jelenti, de Johnson közölte, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali teendőit.

A párt új vezetője lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke.

A tisztségért nyolc jelölt indult, a szerdai első fordulóban mindegyiküknek legalább harminc alsóházi konzervatív frakciótag voksát kellett megszereznie a továbbjutáshoz.

Sir Graham Brady, a Konzervatív Párt kormányzati tisztség nélküli alsóházi képviselői alkotta 1922 Bizottság - a vezetőválasztási folyamat megszervezéséért is felelős, rendkívül befolyásos szakpolitikai frakciótestület - elnöke szerda este bejelentette, hogy Jeremy Hunt volt egészségügyi miniszternek és Nadhim Zahawi pénzügyminiszternek a délután tartott első frakciószavazási fordulóban ez nem sikerült, vagyis ők kiestek a további versengésből.

Zahawira 25-en, Huntra - aki korábban külügyminiszter is volt - 18-an szavaztak az alsóházi konzervatív frakció tagjai közül.

Az élen Rishi Sunak végzett 88 szavazattal, őt Penny Mordaunt külkereskedelmi államtitkár, volt védelmi miniszter követi 67 vokssal.

Liz Truss külügyminiszter 50 frakciószavazattal a harmadik helyre került, Kemi Badenoch volt esélyegyenlőségi államtitkár 40, Tom Tugendhat, a londoni alsóház külügyi bizottságának elnöke 37, Suella Braverman, a brit kormány jogi főtanácsadója 32 frakcióvoksot gyűjtött.

A Konzervatív Párt frakciójának tagjai az utolsó két jelölt versenyben maradásáig folytatják a szavazássorozatot. A következő szavazási fordulót csütörtökön tartják.

A talpon maradó utolsó két jelölt közül a Konzervatív Párt hozzávetőleg 160 ezer regisztrált tagja választja meg a párt következő vezetőjét postai vagy elektronikus szavazással.

Ennek eredményét szeptember 5-én jelentik be.

A szerdán ismertetett legfrissebb felmérés szerint a párttagság körében messze Penny Mordaunt a legnépszerűbb, vagyis ha Mordaunt a frakciószavazási szakasz végéig versenyben marad, a tagság jó eséllyel őt választaná a Konzervatív Párt új vezetőjévé és így miniszterelnökké.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov a Konzervatív Párt tagsága körében elvégzett, szerda este közzétett új vizsgálatában kimutatta, hogy ha a párttagoknak Penny Mordaunt és Rishi Sunak közül kell választaniuk, Mordauntra 67, Sunakra 28 százalék voksolna.

Ha Penny Mordaunt és Liz Truss jut az utolsó fordulóba, Mordaunt a szavazatok 55-27 százalékos megoszlásával nyerne.

Mordaunt-Tugendhat párharc esetén 64-26 lenne a voksok aránya Penny Mordaunt javára. Ha Suella Braverman jogi főtanácsadó lenne Penny Mordaunt ellenfele, a volt védelmi miniszter - a brit védelmi tárca első női vezetője - szinte ugyanilyen fölénnyel, 63-25 arányban győzne.

Győzelme esetén Penny Mordaunt lenne az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke Margaret Thatcher és Theresa May után.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!