Hennagyij Moszkal: nem kell reagálni a Jobbik-elnök kárpátaljai autonómiára vonatkozó kijelentésére

Külföld, 2019.05.10

Nem kell reagálnunk Sneider Tamásnak, a Jobbik elnökének arra a napokban Ukrajnában tett kijelentésére, hogy Kárpátaljának autonómiát kellene kapnia, de mindent meg kell tennünk, hogy ez ne történjen meg - jelentette ki Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója pénteken a ZIK ukrán televíziónak nyilatkozva.

A megyevezetőt - aki az április 21-én befejeződött ukrán elnökválasztás után benyújtotta a lemondását, de azt még nem fogadták el - a csatorna riporterei azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Sneider Tamás a Beregszászhoz közeli Mezőváriban egy helyi környezetszennyezési ügyről nyilatkozva kijelentette: "hosszabb távon a megoldás az lenne, ha Kárpátalja mint autonóm terület helyben tudna dönteni a fontosabb kérdésekről, és nem kijevi csinovnyikok döntenék el, mikor és hol építkeznek, beruháznak."

Moszkal úgy vélte, Kárpátalján iróniával fogadnák a megye autonómiájáról tett nyilatkozatokat, ha azokat különböző időben nem magas beosztású magyarországi tisztségviselők tették volna. "Nekünk nem kell reagálnunk az ilyen nyilatkozatokra, de mindent meg kell tennünk, hogy ez ne történjen meg" - hangsúlyozta, rámutatva, hogy az ország alkotmánya kimondja: Ukrajna unitárius állam. "Már volt egy Krím Autonóm Köztársaságunk, amely egyáltalán nem felelt meg az alkotmánynak, és le kell vonnunk a következtetéseket abból, hogy ez mivel végződött" - tette hozzá.

A kormányzó emlékeztetett arra, hogy a Leonyid Kravcsuk, Ukrajna első elnöke által aláírt nemzetiségi törvény 6. cikkelye szavatolta a nemzetiségi kisebbségeknek autonómia létrehozását, de végrehajtási mechanizmus híján ez nem valósulhatott meg. Ezzel kapcsolatban veszélyesnek nevezte a települések területi társulásainak létrehozását előíró decentralizációról szóló törvényt, amely szerinte alkotmányellenes, mert autonómiához vezet, ezért szerinte Kárpátalján minden eszközzel meg kell akadályozni a végrehajtását.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!