Hét és fél év szabadságvesztésre ítéltek egy aktivistát "felforgatás" vádjával Kínában

Külföld, 2016.08.03

Hét és fél év börtönbüntetést kapott Hu Sing-ven veterán kínai máskéntgondolkodó aktivista, egy földalatti egyház vezetője, mert bűnösnek találták az államrendszer elleni felforgatás vádjában - jelentette a South China Morning Post című hongkongi lap online kiadásában pénteken.

Hu tárgyalása a tiencsini 2-es számú középfokú bíróságon csaknem 2 és fél órán át tartott. Ezt követően hirdettek ítéletet.

A vádlott egyike azoknak az ügyvédeknek, aktivistáknak és segítőiknek, akiket tavaly nyáron gyűjtöttek be a hatóságok kampányszerűen. A máig őrizetben lévő több mint egy tucat gyanúsított közül kedden állt a bíróság elé az első.

Csaj Jan-min ügyvéd, egyben jogvédő aktivista három év börtönt kapott 4 évre felfüggesztve, mert bűnösnek találták nyilvános helyen történő rendzavarás szervezéséért és felforgatásért.

Hu Sing-venről szerdán megállapították, hogy bűncselekményt követett el, mert a Kínai Kommunista Párt (KKP) hatalmának megdöntésére szervezkedett.

Többek között azt mondták róla, hogy egy Kou Hung-kuo nevű aktivistát küldött Tajvanra, ahol hszincsiangi, tibeti, belső-mongóliai szakadár aktivisták tartottak konferenciát arról, hogyan lehetne megdönteni az egypárti kínai politikai rendszert "színes forradalommal" (Kou Hung-kuo lapértesülések szerint még ezen a héten szintén a vádlottak padjára lép).

Hu elmondta, a tajvani esemény rendezője egy amerikai nem kormányzati szervezet volt, a meghívót pedig egy Amerikában élő kínai aktivistától kapta.

A vádiratban szerepelt, hogy Hu 2015 februárjában több ügyvéddel arról cserélt eszmét, miként lehetne a KKP hatalmát megdönteni békés, polgári eszközökkel. Mint kiderült, Csaj Jan-min, a kedden felfüggesztett büntetést kapott ügyvéd és más is Hu ellen vallott, részletesen ismertetve a találkozón elhangzottakat.

Ezek szerint Hu részletes instrukciókkal látta el a többieket, hogyan kell kiprovokálni a lakosság konfrontálódását a hatóságokkal akár úgy is, hogy az akció véráldozattal járjon. Szintén az egyik vallomás szerint, Hu földalatti egyházvezetőként is lázított a hívek összejövetelein.

A 61 éves Hu, aki egykor kínai irodalmat tanult a Peking Egyetemen, a bíróság előtt megfogadta, hogy a jövőben tartózkodni fog minden nemű kormány- és KKP-ellenes cselekménytől. A férfit egyszer már "ellenforradalmi csoport szervezéséért" és az 1989-es diáklázadások leverésével kapcsolatos szórólapok terjesztéséért 20 év börtönbüntetésre ítélték, aminek nagyobb részét le is töltötte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!