Hszi Csin-ping: Kína konstruktív szerepet kíván betölteni a Koreai-félsziget atommentesítésében

Külföld, 2019.06.20

Kína konstruktív szerepet kíván betölteni a Koreai-félsziget atommentesítésében - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök, amikor csütörtökön Phenjanban találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.

A kínai állami média tudósítása szerint Hszi a találkozón hangsúlyozta: reméli, hogy Phenjan és Washington folytatja az egyeztetéseket, és további előrelépéseket tesznek az ügyben.

Kína és Észak-Korea baráti viszonyát nem fogja megingatni a nemzetközi helyzet - emelte ki Hszi, akinek a személyében 14 év óta először látogatott kínai elnök Észak-Koreába.

A phenjani reptéren csaknem tízezer ember köszöntötte virágokkal és üdvrivalgással a kétnapos látogatásra érkező Hszit. A feleségével, Peng Li-jüannal Phenjanba érkező Hszit Kim Dzsong Un és felesége, Ri Szol Dzsu fogadta a reptéren, ahol együtt tekintették meg a kínai delegáció tiszteletére rendezett fegyveres díszköszöntést - számolt be a Hszinhua.

Megérkezése után Hszi tárgyalóasztalhoz ült Kim Dzsong Unnal. A CCTV kínai állami televízió riportja szerint a kínai elnök felhívta az észak-koreai vezető figyelmét: a nemzetközi közösség azt várja Észak-Koreától és az Egyesült Államoktól, hogy vegyék fel ismét az eredményes párbeszéd fonalát. Hszi rámutatott: a Koreai-félsziget helyzete befolyásolja a régió békéjét és stabilitását.

A kínai elnök az észak-koreai vezető meghívására érkezett Phenjanba egy héttel az előtt, hogy Oszakában a G20-as országcsoport csúcstalálkozóján Donald Trump amerikai elnökkel találkozik majd. Az időzítés sokak szerint annak tudható be, hogy Peking igyekszik szorosabbra fűzni kapcsolatát Észak-Koreával, hogy ebből előnyt kovácsolhasson magának az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások során.

Donald Trump amerikai elnök februárban Hanoiban találkozott az észak-koreai vezetővel, hogy megállapodjanak a Koreai-félsziget atommentesítéséről, a csúcstalálkozó azonban eredménytelenül zárult. Peking szintén támogatja a teljes atommentesítést, de több alkalommal érvelt a szankciók enyhítése mellett arra hivatkozva, hogy a túl szigorú szankciók az észak-koreaiak megélhetését veszélyeztetik.

Washington ezzel szemben azzal vádolja Pekinget, hogy titokban megszegi a szankciókat és egyebek mellett olajat szállít Észak-Koreának.

Kína Észak-Korea legfontosabb kereskedelmi partnere, az ország Kínába irányuló exportja azonban a tavalyi évben a szankciók hatására 87 százalékkal esett vissza 2017-hez viszonyítva - mutat rá a SCMP, mely egy diplomáciai forrásra hivatkozva azt is írta, hogy Kína nagy mennyiségű humanitárius segítséget ajánlhat fel szomszédjának a többi között élelmiszerek és műtrágya formájában, melyekkel enyhíthetné a szankciók hatását.

Kína és Észak-Korea szövetséges országok, az idén ünneplik diplomáciai kapcsolatfelvételük 70. évfordulóját, kapcsolatuk azonban Kim 2011-es hatalomra kerülése után feszültté vált, Peking ugyanis nem nézte jó szemmel a szomszédjában zajló atomfegyver-kísérleteket. A tavalyi év viszont fordulópontot jelentett, Kim legelső külföldi útja ugyanis Kínába vezetett, ahová további három alkalommal látogatott még el a múlt évben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!