Idén is betiltották Isztambulban a meleg méltóság menetét

Külföld, 2019.06.18

Isztambul tartomány kormányzói hivatala idén is betiltotta a június 30-ra tervezett meleg méltóság menetét - közölte a felvonulást rendező bizottság nevében Beren Azizi keddi isztambuli sajtótájékoztatóján.

Az Evrensel török marxista napilap internetes oldalának beszámolója szerint Azizi a kormányzóhelyettesre, Mehmet Ali Özyigitre hivatkozva kiemelte: a hivatal először csak a központi Taksim térre, majd második megkeresésükre már Isztambul teljes területére vonatkozóan megtiltotta az LGBT-közösség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzszexuálisok) felvonulását. Azizi szavai szerint Özyigit azzal indokolta a döntést, hogy az LGBT-sek "társadalmilag kétséges csoport". Azizi elmondása alapján a kormányzóhelyettes ugyanakkor azt is jelezte, hogy a Taksim tér nem demonstrációs helyszín, így nem csak az LGBT-menetet, de semmilyen más megmozdulást sem engedélyeznek ott.

Azizi a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az LGBT-közösség is a társadalom része. Egyúttal arra szólította a belügyminisztériumot, valamint Isztambul tartomány kormányzói hivatalát, hogy tiszteletben tartva az egyetemes emberi jogokat, megfelelve az alkotmánynak és a nemzetközi szerződéseknek törölje el a meleg méltóság menetével kapcsolatos korlátozást.

Isztambulban a meleg méltóság menetét hivatalosan először 2016-ban tiltották be, de a rendőrség már az előző évben is fellépett az LGBT-aktivistákkal szemben. A 2015-ös hatósági beavatkozás során számos ember megsérült és többeket őrizetbe vettek. A török sajtó szerint a kezdetben csak 20-30 fős felvonulások résztvevőinek száma évről évre gyarapodott és 2013-ban már mintegy 100 ezren csatlakoztak a menethez.

Tavaly a tiltás dacára több százan gyűltek össze a Taksim tér közelében, de a rendőrség vízágyúkkal és kordonokkal teljes blokád alá vette a környéket. Az aktivisták végül nem vonultak fel, de felolvasták közleményüket.

Törökországban nem számít bűncselekménynek a homoszexualitás, mint számos más muzulmán országban, de a homofóbia széles körben elterjedt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!