Illegális bevándorlás - A lengyel kormány a bevándorlók visszafordítását megkönnyítő tervezetet fogadott el

Külföld, 2021.08.17

Az Európai Unió külső határain fokozódó migrációs nyomásra tekintettel a lengyel kormány kedden elfogadta az illegális bevándorlásra vonatkozó jogszabályok módosítását, amely egyszerűsítené és meggyorsítaná a határátlépők visszafordítására vonatkozó eljárást.

A keddi kabinetülés után kiadott közlemény szerint az Európai Unió (EU) külső határának számító lengyel-fehérorosz határszakaszon csak augusztus eleje óta 1935 személy próbált illegálisan átjutni. A lengyel határőrség 1175 esetben megakadályozta a határátlépést, 760 személyt pedig feltartóztattak és őrzött központokba szállítottak.

Korábbi hatósági közlemények szerint a lengyel-fehérorosz határszakaszon tavaly egész évben összesen 114 illegális bevándorlót tartóztattak fel.

A parlament elé kerülő kormánytervezet "kevésbé formálissá tenné és meggyorsítaná" a visszafordítási eljárást - olvasható a közleményben.

Az utóbbi hónapokban jelentősen megnőtt azoknak a közel-keleti országokból érkező személyeknek a száma, akik Fehéroroszország felől valamelyik uniós országba - mindenekelőtt Litvániába, de Lettországba és Lengyelországba is - próbáltak átjutni.

Miután Litvánia augusztus elején elkezdte visszafordítani az illegálisan érkező migránsokat, a migrációs útvonal Fehéroroszország felől Lettország és Lengyelország irányába tolódott el. Később Lettország is úgy döntött, hogy veszélyhelyzetet hirdet a határtérségben.

A balti országok és Lengyelország, valamint az uniós szervek is azzal vádolják Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy "hibrid háborút" folytat, és szándékosan engedi át a migránsokat az EU felé.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!