Illegális bevándorlás - Boszniába az idén 40 százalékkal kevesebb migráns lépett be

Külföld, 2020.09.15

Bosznia-Hercegovinába az idén eddig valamivel több mint 11 ezer illegális migráns lépett be, negyven százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év első nyolc hónapjában - közölte az al-Dzsazíra hírügynökség balkáni irodája internetes oldalán kedden.

Az ügynökség Selmo Cikotic boszniai belügyminiszter nyilatkozatára hivatkozik, amelyben a tárcavezető közölte: a hatóságok kézben tartják a migránshelyzetet az országban. Hozzátette, hogy tavaly nehezebb volt a helyzet, mert akkor az év első hónapjában több mint 18 ezren léptek be illegálisan a nyugat-balkáni országba. A belügyminiszter szerint az, hogy kevesebb illegális bevándorló érkezett az országba, nem jelenti, hogy csökkent volna a migrációs nyomás, csupán a koronavírus-járvány miatt lassult le a beáramlás.

A tárcavezető szerint a legnagyobb gondot továbbra is az jelenti, hogy legalább ötszáz határőrre lenne még szükség, állomány hiányában ugyanis nehezen védhető a Szerbiával, valamint Montenegróval közös határ.

A rendőrségi adatok szerint az illegális bevándorlók legtöbbje Afganisztánból, Pakisztánból, Bangladesből és Marokkóból érkezett.

A migránsválság kezdetén a Közel-Keletről és Afrikából érkezők elkerülték Boszniát, miután azonban Magyarország lezárta határait az illegális bevándorlók előtt, a migránsok más útvonalakat kerestek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!