Illegális bevándorlás - Europol: Spanyolországban migránsok haláláért is felelős embercsempészeket fogtak el

Külföld, 2021.04.13

Spanyoloroszágban felszámolták azt az embercsempészettel foglalkozó bűnözői csoportot, akiknek tagjai egyebek mellett négy migráns gondatlanságból bekövetkezett haláláért felelhetnek - közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) kedden.

A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint a bűnözők Marokkóból csempésztek bevándorlókat Spanyolországba a Gibraltári-szoroson keresztül, gyakran lopott csónakokkal és hajókkal.

A csoport húsz, marokkói és spanyol állampolgárságú tagját több dél-spanyolországi helyszínen egyidőben tartott rendőrségi akció során vették őrizetbe embercsempészet és erőszakos bűncselekmények elkövetésének vádjával, valamint fegyverbirtoklás gyanújával. Azt közölték, hogy a bűnözői csoport felelős azoknak a migránsoknak a haláláért, aki egy hajótörés alkalmával fulladtak a tengerbe február folyamán.

A migránsok körülbelül 2500 eurót (mintegy 900 ezer forint) fizettek azért, hogy Európa juttassák őket. A gyanúsítottak életveszélyes körülmények között, minden biztonsági felszerelés nélkül szállították a migránsokat a tengeren keresztül.

A rendőrségi akciós során gumicsónakokat, jachtokat, lőfegyvereket, mobilkommunikációs eszközöket foglaltak le, és nagy mennyiségű üzemanyagot találtak a hatóságok - közölték.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!