Illegális bevándorlás - Horst Seehofer: sikeres a német menekültpolitika

Külföld, 2018.12.04

Sikeres a német szövetségi kormány menekültügyi politikája - jelentette ki Horst Seehofer belügyminiszter egy keddi interjúban.

A miniszter a Münchner Merkur című lap hírportálján közölt interjúban megerősítette, hogy Németországból továbbra sem toloncolnak ki elutasított vagy elítélt menedékkérőket Szíriába. A kitoloncolási moratóriumot a polgárháború sújtotta közel-keleti arab államról készített új külügyminisztériumi országjelentés alapján hosszabbították meg, egyelőre hat hónappal, 2019 közepéig.

Kiemelte: ha a külügyminisztérium jelentése ellenére "önkényesen" mégis kitoloncolnának bárkit Szíriába, "a legelső bíróság azonnal korrigálná a döntést", hiszen "jogállamban élünk".

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) januárban távozó elnöke azzal kapcsolatban, hogy a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökválasztási kampányában kiemelt téma a migráció, hangsúlyozta: ez azt jelzi, hogy az embereket érdekli a téma.

A CDU egyik elnökjelöltje, Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár által szorgalmazott határőrizeti módszer, az "intelligens határigazgatás" elképzeléséről elmondta, hogy a kifejezés tőle származik, és azt jelenti, hogy az országhatártól számított 30 kilométeres zónában végzett úgynevezett mélységi határellenőrzést ki kell egészíteni a határátkelők időszakos ellenőrzésével. Németországnak ezt kell tennie, amíg nem valósul meg a "legjobb megoldás, az EU külső határának hatékony ellenőrzése" - mondta Horst Seehofer.

Kiemelte, hogy a menekültüggyel kapcsolatos eddigi intézkedések "nagyon is sikeresek", ezt jelzi, hogy a humanitárius okokból befogadott emberek száma az idén "messze nem éri el a 200 ezres felső határt", és a CDU/CSU pártszövetségnek a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) kötött koalíciós szerződésében kijelölt 180 ezer és 220 ezer fő közötti sávot sem.

Aláhúzta, hogy a 2015-ös menekülthullám óta következetesen kitart elvei mellett; "a humanitás, a korlátozás és az irányítás hármasságára épülő migrációpolitikai irányvonalam egy millimétert sem változott" - mondta.

Horst Seehofer az általa pártelnöki búcsúinterjúnak nevezett interjúban a többi között azt is világossá tette, hogy belügyminiszteri tisztségét megtartja, miután a CSU január 19-én tartandó rendkívüli kongresszusán megválasztják a párt új elnökét, és ezzel kivonul a bajor tartományi szintű politikából.

A politikus - aki 2008-tól az idén tavaszig Bajorország miniszterelnöke volt, és ugyancsak 2008 óta vezeti a CSU-t - elmondta: boldog lenne, ha olyan egykori miniszterelnökként és pártelnökként gondolnának rá, aki egy "virágzó tartományt" és egy "bivalyerős pártot" ad át utódjának.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!