Illegális bevándorlás - Horvátország kerítést épített Boszniával közös határán

Külföld, 2019.06.11

Horvátország három méter magas, lándzsás fémkerítést épített a Velika Kladusához közeli észak-nyugat boszniai Maljevac határátkelőn - közölte a helyi sajtó kedden.

A horvát belügyminisztérium közleménye szerint a kerítés schengeni előírás, amely szerint a határátkelőket és azok közvetlen környezetét technikai akadállyal is védeni kell.

Hozzátették ugyanakkor, hogy a fémkerítés abban is segít, hogy az illegális bevándorlók ne tudjanak erőszakkal áttörni a határon. További két határátkelőre, az említettől valamivel északabbra, Gejkovacra és attól valamivel délebbre, Pasin Potokra is terveznek kerítést telepíteni - hangsúlyozták. Mindhárom határátkelő Velika Kladusa tíz kilométeres körzetében található.

Mint írták, a kapuk azonnal bezáródnak abban az esetben, ha valaki illegálisan akarja átlépni a határt, így nem kell gyorsan több rendőrt a helyszínre vezényelni és kordonnal védeni a határátkelőt, mint arra korábban már volt példa, amikor tavaly a velika kladusai befogadó központból többször is megpróbáltak migránscsoportok erőszakkal horvát területre törni éppen a maljevaci határátkelőn.

A Vecernji List című horvát napilap megkeresésére, hogy azért építenek-e kerítést éppen a boszniai Una-Szana kanton szomszédságában, ahol a legtöbb migráns tartózkodik, mert a rendőrségnek értesülései vannak arról, hogy a migránsok újabb erőszakos áttörésre készülnek, nem érkezett válasz.

Davor Bozinovic horvát belügyminiszter mindazonáltal a sajtónak emlékeztetett: "ezen a határátkelőn nemrég egy nagyobb csoport migráns próbált meg illegálisan horvát területre jutni". Hozzátette: nagy erőket kellett ezért mozgósítaniuk, amire a kerítés miatt a jövőben nem lesz szükség, és ezzel csökkenteni tudják a saját erőforrásaik használatát.

A boszniai Una-Szana kanton vezetése hétfőn a migránsok mozgásának korlátozásáról döntött, miután az elmúlt napokban megnőtt az illegálisan érkező bevándorlók száma Boszniában. A boszniai belbiztonsági hatóságok szerint idén több mint kilencezer migráns érkezett az országba, az elmúlt napokban pedig tovább nőtt a számuk. A legtöbb illegális bevándorló és menekült Bihacban és Velika Kadusában van, de a hatóságok szerint a menekültek száma már túllépte a két város befogadóképességének határát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!