Illegális bevándorlás - Kovács Zoltán: Németország "meghívót küldött" a migránsoknak 2015-ben

Külföld, 2020.09.22

A német politika és sajtó "meghívót küldött" a migránsoknak 2015-ben, pedig egy ilyen döntést egyedül nem hozhatott volna meg - mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a XXI. Század Intézet által kedden rendezett, a Facebookon követhető beszélgetésen.

Kovács Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy az illegális migráció 2013-tól erősödött, 2015-ben pedig már naponta ezrével érkeztek a határokhoz az illegális bevándorlók, és amikor a Budapesten átvezető csempészútvonalak is bedugultak, akkor torlódtak fel a migránsok a Keleti pályaudvarnál. Ekkor "a német felsőbbrendűség és morális imperializmus" alapján igaztalan vádak fogalmazódtak meg Magyarországgal szemben, nem kis részben a német sajtó hatására, amely nyomást gyakorol az ottani politikára - mondta az államtitkár.

A magyar-német együttműködés azonban stabil, évszázados hagyományai vannak - hangoztatta, hozzátéve, Magyarországon ma is sok német vállalat, befektető működik, és ők egész másként látják a magyar bevándorlási politikát, mint ahogyan azt a német sajtó próbálja bemutatni.

Kiemelte, hogy a visegrádi négyeknek (Szlovákiának, Csehországnak, Lengyelországnak és Magyarországnak) saját történelmük van, amelyet nem lehet megkerülni, nem lehet idegen akaratot rájuk kényszeríteni. Az EU-ban most tartó központosítás a hatékonyságot veszélyezteti, nincs szükség tovább mélyülő integrációra - jelentette ki Kovács Zoltán.

Frank Füredi, a XXI. Század Intézet főmunkatársa a beszélgetésben annak a véleményének adott hangot, hogy Nagy-Britanniában sokan a migráció miatt szavaztak a Brexitre, az EU elhagyására.

Kifejtette, az elitek gyávák. Azóta is érkeznek a migránsok Nagy-Britanniába, de nem történik semmi. Nem merik azt mondani, hogy ez így nem mehet tovább, mert félnek a médiától, félnek kimondani, hogy a migránsokat meg kell állítani. Az elitek szerint nem az a baj, hogy hibáztak, hanem hogy ezt az emberek észrevették - jegyezte meg.

Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója a migrációs válság kezdetére utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy öt évvel ezelőtt a magyar kormány - ellentétben például a görög hatóságokkal - jogkövető magatartást tanúsított, igyekezett elvégezni feladatát, regisztrálni, nyilvántartásba venni az érkezőket. Éppen ez ellen tiltakoztak a Keleti pályaudvarnál feltorlódott migránsok, és erre mondta azt a német politika, hogy Magyarország rosszul bánik a menekültekkel, ezért kell nekik segíteni.

Azt mondta: a német Willkommenskultur (befogadás kultúrája) egyrészt történelmi örökség, az ottani politikai elit ezzel kompenzálja a náci múltat és demonstrálja nyitottságát. Másrészt a német kereszténydemokraták a hatalom megtartásáért ezzel próbáltak gesztusokat tenni koalíciós partnereiknek. A CDU (Kereszténydemokrata Unió) balra sodródása pedig a német szélsőjobboldal, az AfD (Alternatíva Németországnak) megerősödéséhez és a német belpolitika destabilizálódásához vezetett.

A CDU kezdi felismerni, hogy váltásra van szükség a bevándorláspolitikában, Európa pedig akkor működik, ha a nagy országok is tudomásul veszik az eltérő hagyományokat. Felül kell vizsgálni a liberális álláspontot - mondta Prőhle Gergely.

A XXI. Század Intézet Mozgásban elnevezésű sorozatának részeként élőben közvetítette a Facebookon a német bevándorláspolitika elmúlt fél évtizedéről szóló, 5 éves a Willkommenskultur című beszélgetést.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!