Illegális bevándorlás - Menedékkérőket tartóztattak le Szlovéniában embercsempészetért

Külföld, 2019.02.20

Négy afgán és egy pakisztáni menedékkérőt tartóztattak le a szlovén hatóságok embercsempészet miatt - közölte a szlovén rendőrség szerdán.

A 24 és 32 év közötti közel-keleti bevándorlók az elmúlt két évben legalább 73 illegális bevándorlót juttattak be először Szlovéniába, majd onnan Olaszországba fejenként 50-200 euróért.

A migránsok, amennyiben feltartóztatták őket a határon, azt az utasítást kapták, hogy azonnal kérjenek nemzetközi menekültstátuszt, ezt követően az említett embercsempész csoport tagjai a ljubljanai menekültközpontban felvették velük a kapcsolatot, és segítettek nekik olasz földre jutni.

A négy afgán állampolgárt előzetes letartóztatásba helyezték, a szlovén törvények szerint nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak. A pakisztáni állampolgárnak elrendelték az azonnali kitoloncolását Szlovéniából.

A rendőrség a házkutatás során telefont, pénzt, jegyzetet, valamint térképet is talált, amelyen be voltak jelölve azok az átkelőhelyek, ahol a migránsok illegálisan átléphették a határt.

A belügyminisztérium sajtótájékoztatón számolt be arról is, hogy az elmúlt időszakban nőtt az illegális határsértők száma.

A rendőrség adatai szerint idén januárban 325 határsértőt tartóztatott fel, ami 34 százalékkal több, mint az előző év ugyanazon időszakában. A legtöbben közülük algériai, illetve pakisztáni állampolgárok voltak.

A Görögországból Macedónián, Szerbián és Magyarországon át Közép-Európa más országaiba vezető úgynevezett balkáni migrációs útvonal lezárása miatt a menedékérők alternatív útvonalon - Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia érintésével - igyekeznek eljutni Nyugat-Európába.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!