Illegális bevándorlás - Német lap: az Egyesült Államokon kívül valamennyi ENSZ-tagország támogatja az új menekültügyi megállapodást

Külföld, 2018.12.05

Az Egyesült Államokon kívül valamennyi ENSZ-tagország támogatja a világszervezet tervezett új menekültügyi megállapodását - írta szerdán a Die Welt című német lap az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságára (UNHCR) hivatkozva.

A lap kiemelte, hogy az ENSZ globális migrációs csomagja mellett készül egy másik megállapodás is, amely csak a hivatalosan elismert menekültekre vonatkozik. A tervek szerint az ENSZ Közgyűlés december 17-i ülésén fogadják el.

A Die Welt hozzátette, hogy a menekültügyi megállapodásból éppen úgy nem következnek nemzetközi jogi kötelezettségek, mint a migrációs csomagból, és mindkettőt decemberben fogadhatják el, de míg a migrációs megállapodás körül nagy viták vannak, a menekültügyi megállapodás körül "egyelőre nyugalom" van.

Ezt jelzi, hogy az Egyesült Államokon kívül valamennyi ENSZ-tagállam jelezte, hogy támogatja a kizárólag a menekült státusszal vagy a nemzetközi védelem valamely más formájában részesített emberek körére vonatkozó megállapodást.

A lap beszámolója szerint a megállapodásnak három fő eleme van. Az első, hogy támogatni kell ezeknek az embereknek a "biztonságos és méltóságteljes" hazatérését. A második a befogadó országok támogatásának erősítése a többi között az egészségügy, az oktatás és a munkaerőpiac területén. A legfőbb cél, hogy a hazájukat elhagyni kényszerülő emberek "megálljanak a lábukon", önállóan eltartsák magukat az őket befogadó országban - mondta Martin Rentsch, a UNHCR munkatársa egy keddi berlini tájékoztatón.

A harmadik elem a leginkább elesett emberekre, köztük a súlyos betegekre vonatkozik, és a befogadó országokból biztonságos harmadik országokba irányuló önkéntes áttelepítési programokról szól. Valamennyi tagállamnak önállóan kell eldöntenie, hogy átvesz-e ilyen menekülteket a befogadó országokból, és ha igen, akkor mekkora kontingenst. Az UNHCR szerint nagy szükség van az ilyen segítségre, a fokozottan segítségre szorulók száma jövőre elérheti az 1,2 millió főt, és a legutóbbi, szeptemberi adatok alapján eddig csupán 41 ezer embert sikerült áttelepíteni.

Martin Rentsch hangsúlyozta, hogy a tervezett megállapodás az 1951-ben Genfben elfogadott menekültügyi egyezmény óta az első ENSZ-dokumentum, amelynek célja a menekültek ügyének előmozdítása, és az UNHCR bizakodó a tagállamok várható önkéntes vállalásaival kapcsolatban. Hozzátette, hogy az Arab-félszigeten vannak országok, amelyek már elindítottak kísérleti áttelepítési programokat, a menekültek önállóságának erősítése ügyében pedig új megoldások fejlődhetnek ki magángazdasági szereplők bevonásával és a Világbank támogatásával.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!