Illegális bevándorlás - A vártnál később születhet döntés Szlovákia kvótaellenes keresetéről

Külföld, 2016.12.01

A vártnál később, előreláthatóan 2017 nyarán születhet döntés annak a keresetnek az ügyében, amelyet Szlovákia az Európai Bírósághoz (ECJ) adott be a menekültek újraelosztását célzó uniós kvóták ellen tavaly decemberben - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön az ECJ elnökének bejelentésére hivatkozva.

Koen Lenarts erről csütörtökön beszélt Pozsonyban egy, a szlovák legfelsőbb bíróság által rendezett nemzetközi konferencián.

Lenarts azt mondta: a "szokásos" 12-14 hónap helyett a döntés meghozatala fél évvel több időt vesz majd igénybe, s így az eredmény jövő nyáron válhat ismertté. Az okokat ismertetve az ügy körül kialakult "páneurópai diskurzust" említette, illetve azt is, hogy mivel a keresetbe több ország is belépett, a nagy mennyiségű dokumentumot még le kell fordítani ahhoz, hogy a bírák áttanulmányozhassák. Kifejtette: az ügyet már megkapta az arról jelentést készítő bírónő, akinek még el kell döntenie, hogy a kereset a nagy - 15 fős - kamara vagy a tízfős kisebb testület elé kerüljön-e. Ezt követően kezdődik a szóbeli véleményekre fenntartott hathetes időszak, amit az egyéb véleményekre szánt három hónapos időszak követ, illetve egy újabb három hónapos időtartam, amelynek végére a végleges döntésnek is meg kell születnie.

Az Európai Unió belügyminiszterei - minősített többséggel, Szlovákia, Magyarország, Csehország és Románia ellenszavazata, illetve Finnország tartózkodása mellett - 2015 szeptemberében hagyták jóvá azt a tervet, amelynek alapján az uniós tagországok között 120 ezer Európába érkezett menedékkérőt osztanának el. A döntéssel szemben tavaly decemberben Szlovákia és Magyarország is külön keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz. A szlovák keresetbe később Pozsony oldalán belépett Lengyelország is, az unió oldalán pedig több más tagállam.

Robert Fico, a júliustól az unió soros elnökségét ellátó Szlovákia miniszterelnöke októberben bejelentette: a decemberi uniós csúcson "alternatív javaslattal" fog előállni arra vonatkozólag, hogy mit tegyen az unió a területén tartózkodó migránsokkal. A javaslat mibenlétét azonban nem fejtette ki, arra hivatkozva, hogy annak tartalmáról előbb az uniós tagállamokkal kell egyeztetni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!