Illés Boglárka: fontos, hogy a fiatalok a szülőföldjükön akarjanak boldogulni

Külföld, 2020.06.12

Nagyon fontos, hogy minél több fiatal döntsön úgy, hogy a szülőföldjén szeretne boldogulni - hangsúlyozta Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke vajdasági körútjának első állomását követően az MTI-nek telefonon.

Mint mondta, a Fidelitas és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ifjúsági szervezetének meghívására érkezett a Vajdaságba, a két szervezet között régóta jó az együttműködés. "Nekünk célunk és feladatunk, hogy ezt az együttműködést minden szinten erősítsük" - húzta alá.

Kiemelte, hogy a körút során fiatalokkal beszélgetnek az elmúlt időszak eredményeiről és a jövőbeli tervekről. "Ha megnézzük, hogy milyen programok azok, amelyek elősegítik a fiatalok szülőföldön maradását és szülőföldön való boldogulását itt a Vajdaságban, akkor látjuk, hogy van gazdaságfejlesztés, gazdaságélénkítés, vállalkozás alapításához történő hozzájárulás, támogatás a mezőgazdaság vagy a turizmus területén, házvásárlási támogatás. Emellett pedig az is fontos, hogy a fiatalok között jó legyen az együttműködés, és minél több fiatal döntsön úgy, hogy a szülőföldjén szeretne boldogulni" - részletezte Illés Boglárka.

Mivel június 21-én általános választásokat tartanak Szerbiában, a Fidelitas elnöke a VMSZ támogatásáról sem feledkezett meg. Mint mondta: a Vajdasági Magyar Szövetség már a múltban is bizonyított, és "az az érdekképviseleti tevékenység, amelyet végeznek, minden szempontból elősegíti a fiatalok életét". A VMSZ az a politikai erő, amely kiszámítható és stabil jövőt tud biztosítani a vajdasági magyaroknak és a vajdasági magyar fiataloknak - közölte. Hozzátette, "éppen ezért fontos, hogy a jövő vasárnap minél többen elmenjenek szavazni, és lehetőség szerint minél több VMSZ által delegált képviselőt juttassanak be a megfelelő döntéshozatali fórumokba országos, tartományi és önkormányzati szinten".

Illés Boglárka pénteken Újvidékre és Adára, szombaton Topolyára és Szabadkára látogat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!