INF-szerződés - NATO-főtitkár: Oroszország rakétarendszere európai célpontokat is képes elérni

Külföld, 2019.02.13

Komoly aggodalomra ad okot, hogy Oroszország könnyen mozgatható és elrejthető SSC-8 jelű rakétarendszere európai célpontokat is képes elérni, súlyosan veszélyeztetve ezzel a szövetség biztonságát - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben szerdán, a szövetséges országok védelmi minisztereinek tanácskozása előtt.

Jens Stoltenberg a tanácskozásra érkezve újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: Moszkva az általa is elismert, nemrégiben kifejlesztett és telepített rakétarendszerével továbbra is megsérti a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló nemzetközi szerződést (INF), ezért a NATO ismételten felszólítja: térjen vissza a megállapodásban foglaltakhoz.

A főtitkár kifejezte abbéli reményét, hogy a hét második felében találkozhat és megbeszéléseket folytathat az INF-szerződés jövőjéről Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel a müncheni biztonságpolitikai konferencián.

Fontosnak nevezte a párbeszéd folytatását Moszkvával, "különösen az olyan nehézségekkel, fokozódó feszültségekkel és szerződések megszegésével terhelt időszakban, amilyennel most kell szembenéznie a szövetségnek".

Kiemelte: a legfontosabb a szerződés megőrzése, ezért a szövetség azon dolgozik, hogy Oroszországnak a lehető legtovább lehetősége maradjon megfelelni a megállapodás rendelkezéseinek.

Mint közölte, a NATO ugyanakkor elkezdte a felkészülést egy INF-szerződés nélküli időszakra, amely "több orosz rakéta jelenlétét eredményezné Európához és a szövetséges országokhoz közel". Ahogy minden más esetben is, a tagországok teljes egyetértésben dolgoznak a közös védelem megerősítésén. A katonai szövetség nem tervezi földi indítású rakéták telepítését, és határozottan el akarja az újabb fegyverkezési versenyt - húzta alá a főtitkár.

A NATO-tagországok védelmi miniszterei szerdán kezdődő, kétnapos tanácskozásukon főként a sürgető biztonsági kihívások kezeléséről, az orosz rakétarendszerek jelentette veszélyről, a NATO védelmi és elrettentő stratégiájáról, valamint a szövetség misszióiról és az Európai Unióval folytatott együttműködésről tanácskoznak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!