Iohannis a román diaszpóra 2018. augusztus 10-i tüntetésén történt erőszak kivizsgálását sürgeti

Külföld, 2021.03.04

A román diaszpóra 2018. augusztus 10-i tüntetésén történt erőszak kivizsgálását és a vétkesek felelősségre vonását követelte csütörtökön közzétett Facebook-bejegyzésében Klaus Iohannis államfő azt követően, hogy a bukaresti törvényszék  kedden jogerősen elutasította a - vádemelés nélkül tavaly lezárt - bűnvádi eljárás újraindítását.

Az elnök az igazságügyi minisztertől követelt nyilvános magyarázatot arra, hogy mi vezetett ehhez a döntéshez. "A románoknak joguk van megtudni, kik felelősek a békés tüntetők elleni erőszakért. Az ügynek nem lehet itt vége, ezért felkértem a belügyminisztert és az igazságügyi minisztert, találjanak megoldást arra, hogy fény derüljön az igazságra augusztus 10-ével kapcsolatban, a vétkeseket pedig felelősségre vonják" - írta közösségi oldalán a román elnök.

Korábban Florin Citu, az új jobbközép koalíciós kormányt vezető liberális miniszterelnök is csalódottságának adott hangot, amiért az akkori szociáldemokrata kormány ellen 2018. augusztus 10-én rendezett tüntetés erőszakos feloszlatásának felelőseit sem számoltatja el a román igazságszolgáltatás, miként adós maradt az igazság kiderítésével az 1989-es forradalom sortüzeinek és a későbbi "bányászjárások" ügyében is.

"Ami engem illet, azon leszek, hogy a román állampolgároknak soha többé ne kelljen elszenvedniük az állam hatalmi visszaélését, amiként ezekben az esetekben történt" - ígérte a kormányfő.

A külföldön élő román vendégmunkások 2018. augusztus 10-én az akkor kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői ellen szerveztek nagyszabású megmozdulást a kormány épülete előtt. A tömegben elvegyülő rendbontók sorozatos provokációira hivatkozva a csendőrség könnygázt és vízágyút vetett be a sok tízezres tömeg "lecsillapítására", majd sötétedés után erővel kiszorította a tüntetőket a térről. A demonstráción 450 ember, köztük 35 csendőr szorult helyszíni orvosi ellátásra, 70 embert kellett kórházba szállítani.

A vétkesek felelősségre vonása a román igazságszolgáltatás illetékességi vitáinak útvesztőjében akadt el. Az ügyet eredetileg a katonai ügyészség kezdte vizsgálni, miután 700 tüntető az elszenvedett sérülések miatt panaszolta be csendőröket. Később a csendőrség is feljelentést tett a szervezett bűnözés elleni ügyészségnél (DIICOT), azt állítva, hogy a tüntetők közé vegyült rendbontók az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatását kísérelték meg.

A katonai ügyészség 2019 júniusában átadta az általa összegyűjtött nyomozati anyagot a DIICOT-nak arra hivatkozva, hogy az állambiztonságot érintő bűncselekmények ügyében nincs illetékessége. A DIICOT eljáró ügyésze a csendőrségi vezetők beidézése nélkül tavaly mindkét fél panaszát megalapozatlannak minősítette és vádemelés nélkül lezárta a vizsgálatot.

A közfelháborodás hatására a DIICOT főügyésze felülbírálta beosztottja döntését és ismét a katonai ügyészségre bízta az ügy csendőrségi vezetőkre vonatkozó vetületének kivizsgálását. A főügyész határozatát azonban a bíróságnak is meg kellett erősítenie. Újabb több hónapos illetékességi vita után a fővárosi törvényszék most jogerősen úgy döntött: nem hagyja jóvá, hogy a katonai ügyészség újraindítsa a bűnvádi eljárást a csendőrségi vezetők ellen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!