Iráni atomprogram - Fehér Ház: Teheránnak be kell tartania az urándúsítás atomalkuban rögzített határát

Külföld, 2019.07.01

Teheránnak be kell tartania az urándúsítás atomalkuban rögzített határát - hangsúlyozta hétfőn a washingtoni Fehér Ház.

Nyilatkozatában az amerikai elnöki hivatal egyben leszögezte, hogy Washington mindaddig maximális nyomást gyakorol Iránra, amíg "az ország vezetői meg nem változtatják magatartásukat".

"Vissza kell állítanunk Irán számára a dúsítás tilalmának régóta meglévő előírásait" - szögezte le a közlemény.

A Fehér Ház megismételte azt a sokszor hangoztatott amerikai álláspontot, miszerint az Egyesült Államok és szövetségesei soha nem fogják megengedni Iránnak atomfegyverek kifejlesztését. "A rezsimnek le kell számolnia nukleáris törekvéseivel és kártékony magatartásával" - hangoztatta az elnöki hivatal.

Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter hétfőn az állami televízióban bejelentette: Teherán meghaladta az iráni atomprogram korlátozásáról 2015-ben aláírt többhatalmi megállapodásban rögzített, a dúsított uránkészletére megállapított, 300 kilogrammos korlátot. Zaríf közölte azt is: országa nem vesz tudomást az atomalkuban rögzített néhány más korlátozásról sem, és az elkövetkező napokban 3,67 százalék feletti szinten dúsítja majd az uránt, amely ennek következtében alkalmasabbá válik atomfegyver előállítására.

Hangsúlyozta ugyanakkor: "Ha Washington tárgyalni akar, tiszteletet kell tanúsítania. Irán mindig is ellenállt a nyomásgyakorlásnak, és tisztelettel válaszolt, ha tiszteletben tartották."

Irán azt állítja, hogy atomprogramja békés célú, nem atomfegyver kifejlesztésére irányul. Szakértők szerint Teherán egyelőre messze is áll attól, hogy atomfegyvert fejleszthessen ki. Ehhez ugyanis 90 százalékos tisztaságúra dúsított uránra van szükség.

A hétfői iráni bejelentésre Washington előtt már több ország reagált. Az Egyesült Királyság külügyminisztere, Jeremy Hunt a Twitteren ismételte meg London elkötelezettségét az atomalku mellett, Franciaország, Németország, Oroszország és Kína figyelmeztette Teheránt a megállapodás többi elemének betartására, Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes pedig sajnálkozott ugyan az urándúsítási határ átlépése miatt, de óvott attól, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítsanak az iráni lépésnek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!