Ismét téli tüzelővel segíti a rászorulókat az Ökumenikus Segélyszervezet Kárpátalján

Külföld, 2018.11.29

A tél közeledtével folytatódik Kárpátalján az Ökumenikus Segélyszervezet rászorulókat tüzelővel segítő akciója, amelynek keretében csütörtökön Beregszászon és a járásban elkezdődött egyenként 500 kilogramm biobrikett kiszállítása a hátrányos helyzetű nagycsaládoknak, fogyatékkal élőknek és egyedül élő nyugdíjasoknak.

A segélyakció kapcsán Gerevich János, az Ökumenikus Segélyszervezet kárpátaljai-ukrajnai képviseletének vezetője az MTI érdeklődésére telefonon elmondta: a segélyszervezet beregszászi központján keresztül folyamatosan segíti Kárpátalján a mélyszegénységben élőket élelmiszerekkel, tüzelővel, gyermekeket támogató programokkal. Hozzátette, csak idén már több mint 2600 élelmiszer- és higiénés csomagot, valamint több mint 100 tonna biobrikettet juttattak el a rászorulóknak az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai. A képviselet-vezető azt is közölte, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetségének 2017-es felajánlásából, valamint az Ökumenikus Segélyszervezet idén ősszel a 1353-as adományvonalon indított 20 napos pénzadománygyűjtő kampánya során befolyt összegből a következő hetekben újabb rászoruló kárpátaljai családok részesülnek támogatásban, akiket az elmúlt években a kelet-ukrajnai harcok nyomán kialakult szociális-gazdasági válság még nehezebb helyzetbe sodort, s a hideg téli hónapok különösen próbára tesznek. A szakember hangsúlyozta, hogy a csütörtökön indult segélyakció folyamán 250 beregszászi és a járásban élő rászoruló nagycsaládos, fogyatékkal élő személy és egyedül élő nyugdíjas részesül egyenként 500 kilogramm biobrikett adományban. Jelezte, a házhozszállítás költségeit is az Ökumenikus Segélyszervezet állja. Gerevich János köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik az 1353-as adományvonalon hívásonként 250 forinttal támogatták a rászoruló embereket Kárpátalján.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!