Ismét tüntettek a dél-kínai lázadó faluban

Külföld, 2016.06.20

A helyi párttitkár szabadon engedését és a földjeikkel kapcsolatos jogvitáik megoldását követelve több mint kétezer lakos vonult utcára a "lázadó faluként" öt éve híressé vált dél-kínai Vukan településen a hétvégén. A tüntetést sok rendőr, köztük rohamosztagosok felügyelték - jelentette a hongkongi South China Morning Post című lap hétfőn.

A dühös tüntetők a korrupció gyanújával őrizetbe vett faluvezető-párttitkáruk, Lin Cu-luan szabadon engedését és öt éve húzódó földvitáik rendezését, földterületeik visszaszolgáltatását követelték nemzeti színű és fehér zászlókat lengetve.

A felvonulás idejére a boltokat és éttermeket bezárták, attól tartva, hogy megismétlődik az öt évvel korábbi tüntetéseket jellemző erőszak. Akkor ugyancsak a földviták és előző faluvezetőjük rendőri őrizetben bekövetkezett rejtélyes halála tartotta utcán a vukaniakat.

A 2011-es tüntetéssorozat idején a falu lakossága elbarikádozta magát és három hónapon át kitartott, míg végül a tartományi vezetésnek új - közvetlen - választásokat kellett kiírnia, amelynek eredményeként került pozíciójába a mostani párttitkár.

A 70 éves Lint szombaton, az éjszaka közepén vitte el mintegy tucatnyi rendőr, miután ő másnapra tüntetni hívta a falu lakosságát. A rendőrök arra hivatkoztak, hogy a faluvezetőt megvesztegették. A falu közigazgatásilag a szomszédos Lufeng városhoz tartozik. A város vezetői azzal fenyegették meg a falut, hogy "vasököllel" fognak lecsapni a lázadókra, de egyelőre nem érkeztek jelentések rendbontásról, összecsapásról vagy őrizetbe vételről.

Lin 68 éves felesége arról számolt be, hogy a helyiek aláírásgyűjtésbe kezdtek a férje kiszabadítását követelő petíciójukhoz. Mint mondta, ő maga sem fél attól, hogy elviszik, mert az emberek mögöttük állnak.

A legfrissebb jelentések szerint a falubeliek készenlétbe helyezték dízeles áramgenerátoraikat, felkészülve arra az eshetőségre, hogy a hatóságok elvágják őket a külvilágtól. Egyúttal őrséget állítottak arra az esetre, ha az éjszaka folyamán a rendőrök rajtuk ütnének.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!