TV műsor

ITM-államtitkár: a magyar gazdaság nőtt a legnagyobb ütemben az Európai Unióban

Külföld, 2019.10.10

A magyar gazdaság nőtt a leggyorsabb ütemben az Európai Unióban 2019 első félévében - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár elmondta, már három éve 4 százalék feletti a gazdaság növekedése, és 2018-ban Magyarországon volt a második legnagyobb a beruházási ráta az unióban.

Remélhetően sikerül tartani azt a középtávú célt, miszerint Magyarországon a gazdasági növekedés az unió átlagát 2 százalékponttal haladja meg - fűzte hozzá.

Az államtitkár szerint megvalósultak azok a stratégiai célok, amelyeket a 2011-es gazdasági fordulatkor megfogalmaztak.

"Ki gondolta volna, hogy a magyar gazdaság sejtszintű beidegződéseit meg lehet úgy változtatni, hogy ebben a magyarok is partnereink" - fogalmazott, és kifejtette beigazolódott, hogy a segélynél jobb a munka, a korengedményes nyugdíj helyett jobb dolgozni, és úgy is lehet növekedni, hogy a költségvetés rendben van.

Mindezzel párhuzamosan, csökken az államadósság, és úgy nő az életszínvonal, illetve a fogyasztás, hogy a polgároknak nem kell eladósodniuk - mutatott rá György László.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!