Izrael első ízben arab származású diplomatát nevezett ki nagykövetnek

Külföld, 2018.11.16

Izrael első ízben nevezett ki arab származású diplomatát nagykövetnek a keresztény George Deek személyében Azerbajdzsánba - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.

A jaffói keresztény arab családból származó George Deek egy évtizede dolgozik a külügyminisztériumban, ahol számos pozícióban bizonyította már rátermettségét. Bakui kinevezése előtt korábban három évig helyettes nagykövet volt Nigériában, és szintén három évig Norvégiában. Ő az első magas beosztású keresztény az izraeli diplomata-karban.

2014-ben az erős szikla hadművelet idején ideiglenesen Deek vezette az oslói nagykövetséget, ahol megtervezte és lebonyolította Simon Peresz akkori izraeli államelnök látogatását is.

Először 2007-ben Izraelben jogászi diplomát szerzett, majd a Fullbright egyetem mesterképzését is elvégezte nemzetközi jog szakon Amerikában, és később a külügyminisztérium jogi osztályán is dolgozott.

Izrael mellett érvelő, Oslóban elmondott beszédét az internetezők tömegesen továbbadták, és ünnepelték. A népszerű előadó ebben elmesélte családja történetét, hangsúlyozta Izrael szerepét a közel-keleti stabilitásban, a demokratikus és toleráns értékek képviseletében.

Ezt a megnyilvánulását sokan a valaha volt legjobb izraeli diplomata-beszédnek tekintik. Élvezetes és magas színvonalú megszólalásai miatt rendszeresen előadónak hívják meg a különböző Izraelt támogató szervezetek szerte a nagyvilágban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!