Izrael és Jordánia összefogott a Jordan folyó megmentéséért

Külföld, 2022.11.17

Izrael és Jordánia képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá a Jordán folyó megőrzéséről és védelméről csütörtökön az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (COP27) - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

A vallási szempontból is fontos folyó vízhozama jelentősen csökkent az utóbbi évtizedekben főként az éghajlatváltozás és a szennyezés miatt. Az egyiptomi Sarm es-Sejkben megkötött megállapodás célja a változások negatív hatásának mérséklése, valamint új munkalehetőségek teremtése mindkét ország gazdaságának megerősítése érdekében.

Az egyezmény fontos lépést jelent a folyó megmentéséért folytatott együttműködésben. A vízügyi kooperáció a két ország 1994-es békemegállapodásának fontos részét jelentette, de az elmúlt évtizedben elhidegült a kapcsolat Jeruzsálem és Ammán között, s ez károsan hatott a Jordán folyó vízhozamának növelését célzó erőfeszítésekre.

A csütörtökön bejelentett terv konkrétumok nélkül előirányozza, hogy Izrael és Jordánia megpróbálja csökkenteni a folyók szennyezését szennyvíztisztítók kiépítésével és csatornarendszereik korszerűsítésével, és megígérték, hogy megakadályozzák a folyóparti városok tisztítatlan szennyvizének a Jordánba engedését.

A két ország a fenntartható mezőgazdaság fejlesztésének jegyében visszaszorítja a vizek elfolyását a mezőgazdasági területekről, és csökkenti a növényvédőszerek alkalmazását.

"A szennyező és veszélyes anyagok megtisztítása, az eredeti vizek helyreállítása és a természetes ökoszisztémák megerősítése fogja segíteni a felkészülést és az alkalmazkodást az éghajlati válsághoz" - nyilatkozta Tamar Zandberg izraeli környezetvédelmi miniszter.

A jordániai Petra hírügynökség azt hangsúlyozta. hogy a közös terv remélhetőleg növeli a vízellátást, és munkalehetőségeket teremt a Jordán-folyó mindkét partján élőknek, köztük a palesztinoknak is.

A Jordán választja el egymástól Jordániát Ciszjordániától, amelyet Izrael 1967-ben elfoglalt, s ahol a palesztinok jövőbeli független államukat létre kívánják hozni, együtt a Gázai övezettel.

Jézust a Jordánban keresztelte meg a hagyomány szerint Keresztelő Szent János, s az ezt jelölő helyen a folyó mindkét oldalán turisták ezrei fordulnak meg.

A folyó a huszadik század elején még szélesen hömpölygött, de vízhozama ma már az egykorinak csupán 7 százalékára esett vissza. A Holt-tengert elsősorban a Jordán vize táplálja, s ennek csökkenésével a sós vizű tenger fokozatosan kiszárad, szintje évente több mint kilencven centiméterrel csökken.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!