Izraelben Nemzeti Tábor néven új pártszövetségbe tömörül Ganz, Szaár és Ejzenkot

Külföld, 2022.08.14

Nemzeti Tábor néven új pártszövetségbe tömörül Izraelben Beni Ganz Kék-Fehér és Gideon Szaár Új Remény pártja, valamint Gadi Ejzenkot volt vezérkari főnök és csapata - jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Izraelben november 1-jén előrehozott választásokat tartanak - három éven belül immár ötödször -, miután júniusban a kormánykoalíció elvesztette többségét a kneszetben, mert a Jobbra párt több politikusa bejelentette, hogy nem támogatja tovább a nyolcpárti, jobb- és baloldali, centrista, valamint egy arab pártból álló nagykoalíciót.

Ejzenkot két emberét viheti magával a választási listára: a 16. és 18. helyet kapják meg. Az eddigi közvélemény-kutatási eredmények alapján az új pártszövetség 10-12 képviselői helyre esélyes a törvényhozásban, de többre számítanak a népszerű tábornok csatlakozása eredményeképpen.

Az új párt megalakulásával Ganz lemondott pártja eddigi nevéről, a Kék-Fehérről, Szaár pedig az Új Remény nevet adta fel az új, közös Nemzeti Táborért.

"A pártszövetség lesz az alapja egy új, széles bázisú és stabil kormánynak, amely véget vet majd a folyamatos politikai válságnak, megszünteti az izraeli társadalom megosztottságát, és érvényt szerez Izrael nemzeti érdekeinek a nemzet- és a közbiztonság, a gazdaság és az oktatás területén" - olvasható az alapító okiratukban.

Ejzenkot neve leszerelése óta többször felmerült politikusjelöltként. Ganz és Szaár mellett Jaír Lapid miniszterelnök is invitálta már őt centrista pártjába (Van Jövő - Jes Atid), a választási lista második helyét felkínálva neki, valamint a Munkapárt vezetői is megkörnyékezték, mind annak érdekében, hogy emeljék pártjuk szakértelmét a biztonsági kérdésekben.

Az új pártszövetséghez csatlakozott Matan Kahana is, aki Naftali Bennett volt pártjának, a Jobbra (Jamina) pártnak volt az egyik kulcsfigurája, s a kormányban a vallásügyi miniszter posztját töltötte be. Ő a kilencedik helyet kapta meg a választási listán, amellyel jó esélye van a bejutásra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!