Izraeli választások - Akadoznak a nagykoalíciós tárgyalások Izraelben

Külföld, 2019.09.27

Akadoznak a nagykoalíciós tárgyalások a kormányzó jobboldali Likud és a legfőbb ellenzéki erő, a centrista Kék-fehér párt között Izraelben a helyi sajtó pénteki jelentései szerint.

Péntek délelőtt négy órán át folytattak tárgyalásokat a pártok képviselői, hogy megállapodásra jussanak az új kormány létrehozásáról. A megbeszélés végén a Likud azt állította, hogy válaszra várnak a Kék-fehértől a Reuven Rivlin államfő által javasolt közös kormányzásra.

Rivlin úgy oldaná meg a Likudot vezető eddigi miniszterelnök, Benjámin Netanjahu elleni vádemelés esetén fellépő bonyolult jogi helyzetet, hogy "kettős miniszterelnökséget" vezetnének be, és úgy módosítanák az akadályoztatás miatt távol lévő kormányfőre vonatkozó törvényt, hogy az eddigi legfeljebb száz napról meghatározatlan idejűvé tennék a távollét lehetőségét.

Így Netanjahu továbbra is megtarthatná címét, és a jeruzsálemi rezidencián maradhatna akkor is, ha a főügyész benyújtja ellene a vádemelést, noha helyette a másik miniszterelnök, vagyis a Kék-fehér élén álló Beni Ganz lenne a tényleges miniszterelnök, és minden hatalmat átruháznának rá.

Ezt a Likud elfogadta, a Kék-fehér viszont nem erről, hanem a közös kormányzás tartalmáról kíván erről tárgyalni. A Jediót Ahronót című újság honlapjának (ynet) úgy nyilatkoztak képviselőik, hogy a Likudnál "elbarikádozták magukat", és kizárólag Netanjahu kormányzásának folytatásáról akarnak tárgyalni. Legközelebb vasárnap találkoznak a felek, és a Likud bejelentette, hogy ekkor választ vár Rivlin kettős kormányfői elképzelésére.

A Kék-Fehér a pénteki tanácskozás után azt közölte a ynettel, hogy a Likud csakis a kormányfők "rotációjáról", vagyis egymás váltásának módjáról akar beszélni az esetleges nagykoalícióval kapcsolatban. Emellett szerintük a Likudnál minden további megbeszélés alapját csakis az jelentheti, hogy Benjámin Netanjahu maradjon a kormányfő, és a közös kormányzás a Netanjahu megteremtette, jobboldali és vallásos pártokból álló ötvenöt parlamenti képviselőt jelentő blokkra épüljön. "Meg kellett állapítanunk, hogy ennek a két előfeltételnek - Netanjahu kormányfőségének és a jobboldali-vallásos blokknak - az a célja, hogy Izraelt a miniszterelnök szándékai szerint egy újabb, harmadik választásba sodorja - közölték a médiához eljuttatott üzenetükben.

A tizenhármas kereskedelmi tévé szakértői szerint egyre kevésbé tűnik áthidalhatónak az álláspontok közötti szakadék, és egyre inkább a tárgyalások kudarcának és ezzel az újbóli előrehozott választásoknak a felelősét próbálják megtalálni a politikusok.

Ha vasárnap sem lesznek sikeresek a tárgyalások, akkor legközelebb jövő szerdán ülhetnek asztalhoz a felek, mert vasárnap este beköszönt a két napig tartó zsidó újév, a ros hásáná ünnepe.

A szeptember 17-i előrehozott parlamenti választásokon a Kék-fehér párt szerezte meg a legtöbb, 33 helyet a 120 fős kneszetben. Őket követte a Likud 32 törvényhozóval, a harmadik pedig az arab pártokból alakult Közös Lista lett.

Az ellenzéki baloldali-centrum pártok együtt 57, a Netanjahu vezette jobboldali vallásos tömb pedig 55 mandátumhoz jutott. A mérleg nyelvének az Avigdor Liberman vezette Izrael a Hazánk nevű jobboldali-nacionalista párt bizonyulhat nyolc képviselőből álló frakciójával.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!