Jelentős kiadáscsökkentéseket javasol a következő pénzügyi évre az amerikai elnök

Külföld, 2020.02.10

Donald Trump amerikai elnök jelentős kiadáscsökkentéseket javasol a következő költségvetési évre - derül ki abból a költségvetési tervből, amelyet hétfőn hozott nyilvánosságra a Fehér Ház. A költségvetési tervezet ugyanakkor továbbra is elsődleges fontosságúnak tartja az Egyesült Államok déli határain megépítendő falat.

A 2020 októberében kezdődő 2021-es pénzügyi évre előterjesztett 4,8 ezer milliárd dolláros költségvetési tervezetnek az elnök szándékai szerint az is célja, hogy az elkövetkező 15 esztendőben helyreállítsa a költségvetés egyensúlyát.

A javaslat jelentősen megnyirbálná a szociális háló egyes elemeit, például az élelmiszerjegyekre fordított összegeket vagy a szerény anyagi körülmények között élőknek nyújtott szövetségi egészségügyi segítséget, a Medicaid-programot, ugyanakkor fenntartaná az átfogó adócsökkentéseket. A társadalombiztosítást vagy az idősek egészségügyi ellátását segítő Medicare-programot a csökkentések nem érintik.

A tervezet 740 milliárd dollárt költene a nemzetvédelemre. Megnövekedne az Egyesült Államok elavult infrastruktúrájának megújítására költött pénz, továbbá a fizetett gyermekgondozási segélyre szánt összeg is. Csökkenne viszont a tengerentúli katonai műveletekre előirányzott pénz, és 21 százalékkal kevesebbet fordítana a kormányzat a különböző külföldi amerikai segélyekre. Ez utóbbival kapcsolatban Russ Vought, a Fehér Ház költségvetési igazgatója hétfőn a CNBC televíziónak azt nyilatkozta: "szerintünk elmúltak már azok az idők, amikor pénzt adtunk egy Bob Dylan-szoborra Mozambikban vagy egy profi krikettcsapatra Afganisztánban".

Erre kétmilliárd dollárt különítene el, amely összeg több annál, amit a kongresszus tavaly megszavazott, de kevesebb annál a nyolcmilliárdnál, amelyet az elnök korábban kért. Amerikai sajtóértesülések szerint az elnöknek elegendő pénz áll rendelkezésére a mintegy 1600 kilométeres fal megépítéséhez, mivel a költségvetésen belül csoportosított át összegeket.

A Fehér Ház jelentősen megnövelné a mesterséges intelligencia kutatására és fejlesztésére fordítandó összeget. Emellett néhány olyan tagállami beruházásra is pénzt szánna, amelyet elemzők választási megfontolásokkal magyaráznak. Így például 25 millió dollárra növelné a floridai Everglades nemzeti park rehabilitációjára fordított összeget, és 25 milliárd dollárt fordítana a Vidéki Amerika revitalizálása nevű programra, amelynek keretében utakat és hidakat újítanának fel, valamint szélesítenék a hozzáférést a szélessávú internethez.

A tervet elemzők jobbára politikai dokumentumnak tartják, amely csak alapja a kongresszussal folytatandó tárgyalásoknak.

A demokraták már vissza is utasították a javaslatot. Nancy Pelosi házelnök közleményben szögezte le, hogy "a tervezet jelentés az értékrendről, s az elnök ismételten megmutatja, milyen keveset is ér a szemében a keményen dolgozó amerikai családok jó egészsége, pénzügyi biztonsága és jóléte". A demokrata párti házelnök leszögezte továbbá: "Trump elnök költségvetési tervei évről évre pusztító csökkentéseket javasoltak olyan alapvető programok számára, amelyekre amerikaiak milliói támaszkodnak".

Tavaly nyáron az amerikai elnök kétéves költségvetési tervezetet munkált ki a kongresszussal közösen. Amíg az új tervezetet el nem fogadják, az marad érvényben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!