Jóváhagyta az Európai Parlament az általános járműbiztonsági rendelet felülvizsgálatát

Külföld, 2019.04.16

Jóváhagyta az általános járműbiztonsági rendelet felülvizsgálatát kedden az Európai Parlament (EP), ennek értelmében több új biztonsági technológiát is kötelezővé tesznek 2022-től a kontinensen piacra kerülő járművekben.

A strasbourgi plenáris ülésen hatalmas többséggel megszavazott határozat értelmében egyebek mellett kötelezővé teszik majd az intelligens sebességszabályozást, a tolatásbiztonságot növelő kamerákat, érzékelőket, az indításgátló alkoholszonda beszerelésének megkönnyítését, a fejlett vészfékező rendszert, a baleseti adatrögzítőt, illetve az olyan eszközöket, amelyek figyelmeztetik a járművezetőt, ha lankad a figyelme.

Az intelligens sebességszabályozó becslések szerint 20 százalékkal csökkenti a baleseti halálozások számát. A rendszer, amely bármikor kikapcsolható lesz, térkép és a közlekedési táblák alapján figyelmezteti a sofőrt, ha túllépi a limitet, de nem korlátozza a sebességet.

A személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek esetében ezeket kiegészíti majd a sávtartás-segítés, illetve a töréstesztek alapján továbbfejlesztett biztonsági öv és a jobb minőségű szélvédő.

A tehergépjárművek és az autóbuszok esetében pedig új követelményeket vezetnek be a sofőr közvetlen látóterének növelésére és a holtterek megszüntetésére.

Ezen technológiák az új modellekben már 2022 májusától, 2024-től pedig az összes típusban kötelezőek lesznek.

"A jogszabálynak és az új technológiáknak köszönhetően a következő években több ezren fogják túlélni a baleseteket, amelyeknek csaknem a 95 százalékát emberi hiba okozza" - közölte Róza Thun néppárti jelentéstevő.

Az ügyben már előzetes megállapodás született az EU társjogalkotó szervei között, amelyet a tagországok kormányait tömörítő tanácsnak még hivatalosan is meg kell erősíteniük a hatályba lépéshez.

Tavaly több mint 25 ezer ember halt meg az Európai Unió közútjain, 135 ezren súlyosan megsebesültek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!