Júliusban tovább emelkedett az euróövezeti infláció

Külföld, 2021.07.30

Júliusban több mint két és fél éve a legnagyobb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak éves bázison az Euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki jelentése alapján.

Az euróövezeti infláció 2,2 százalék, 2018 októbere óta a legmagasabb lehet júliusban az Eurostat első, korlátozott adatkörre támaszkodó kalkulációja alapján. Júniusban 1,9 százalék volt az euróövezeti infláció, a piaci konszenzus pedig 2,0 százalékot várt júliusra.

Az infláció az év eleje óta emelkedik az erdőövezetben: januárban és februárban 0,9 százalékos volt az euróövezeti éves infláció, márciusban 1,3 százalékos, áprilisban 1,6 százalékos, májusban pedig 2,0 százalékos. Tavaly augusztustól decemberig 0,1-0,3 százalékos defláció volt az erdőövezetben.

Júliusban az energiaárak emelkedtek a legnagyobb mértékben éves bázison, 14,1 százalékkal, szemben a júniusi 12,6 százalékkal. Az élelmiszerek, alkoholos italok és élvezeti cikkek ára 1,6 százalékkal emelkedett júliusban a júniusi 0,5 százalék után, a szolgáltatások ára 0,9 százalékkal 0,7 százalék után, a nem energiaipari termékek ára pedig 0,7 százalékkal 1,2 százalék után.

Energiaárak, valamint az élelmiszerek, alkoholos italok és élvezeti cikkek ára nélkül az éves áremelkedés (maginfláció) 0,7 százalékra csökkent júliusban a júniusi 0,9 százalékról.

A fogyasztói árak az előző havihoz képest 0,1 százalékkal csökkentek júliusban, míg júniusban 0,3 százalékkal emelkedtek.
https://ec.europa.eu/eurostat/documents/2995521/11563207/2-30072021-AP-EN.pdf
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!