Júniusban váratlanul megnőttek a német gyáripar megrendelései

Külföld, 2021.08.05

A várakozásokat jóval meghaladó mértékben emelkedtek júniusban a gyáripari megrendelések Németországban, elsősorban a belföldi megrendelések fellendülésének köszönhetően a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.

Júniusban a Destatis előzetes adatai szerint ár, szezonális és naptári kiigazítással 4,1 százalékkal nőttek a gyáripari megrendelések Németországban az előző havihoz képest. Az elemzői konszenzus 1,9 százalékos növekedést várt júniusra a májusi 3,2 százalékos havi csökkenés után.

A belföldi megrendelések a járványvédelmi korlátozások enyhülésével párhuzamosan 9,6 százalékkal mentek fel júniusban az előző havihoz képest, a külföldi megrendelések pedig 0,4 százalékkal. A külföldi megrendeléseken belül az euróövezetiek 1,3 százalékkal mentek fel, a világ többi részéből pedig 0,2 százalékkal csökkentek júniusban a májusihoz képest.

A járványvédelmi korlátozások miatt létrejött alacsony tavalyi bázis nyomán a júniusi megrendelések 26,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a májusi megrendelések pedig 54,9 százalékkal. A korlátozások által nem érintett utolsó hónappal, 2020 februárjával összevetve az idei júniusi megrendelések szezonális és naptári kiigazítással 11,2 százalékkal álltak magasabban. A járvány előtti utolsó júniussal, a 2019-essel összevetve pedig 11,4 százalékkal maradtak el.
https://www.destatis.de/EN/Press/2021/08/PE21_368_421.html
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!