Kalifornia beperelte az amerikai kormányt a bevándorlást szigorító egyik rendelkezése miatt

Külföld, 2019.08.16

Kalifornia és három másik amerikai tagállam pénteken beperelte az amerikai kormányt  egyik, a bevándorlást szigorító rendelkezése miatt.

A perkérelmet San Francisco szövetségi bíróságán nyújtotta be Xavier Becerra, az állam igazságügyi minisztere. A beadványhoz csatlakozott Maine, Oregon és Pennsylvania, valamint az amerikai szövetségi főváros, Washington DC is.

A szóban forgó államok azt a hétfőn a Fehér Ház által nyilvánosságra hozott - és a szövetségi közlönyben is megjelentetett - szabályozást kifogásolják, miszerint a kormányzat a jövőben elutasít minden olyan vízumot vagy tartózkodási engedélyt, amelynek kérelmezője nem rendelkezik megfelelő jövedelemmel, vagy az amerikai állam biztosította forrásokat, például élelmiszerjegyeket, vagy szegényeknek fenntartott orvosi ellátást vesz igénybe. A rendelkezés októberben lépne életbe.

Beadványában Xavier Becerra kifejtette: a szabályozás felesleges akadályokat gördít azon bevándorlók elé, akik legálisan szeretnének az Egyesült Államokban élni, továbbá elbátortalanítja őket attól, hogy igénybe vegyenek egészségügyi szolgáltatásokat, vagy élelmiszerjegyeket, s mindezzel csökkenhet az esélyük arra, hogy megkapják a jogszerű tartózkodási engedélyt. "Ez a kegyetlen politika arra kényszerítené a dolgozó szülőket és családokat, hogy lemondjanak olyan alapvető szükségletekről, mint az egészségügyi ellátás, az élelmiszer, vagy a lakhatás. Ez egyszerűen elfogadhatatlan" - fogalmazott Becerra. A kormányzat tervezett rendelkezése Kaliforniát különösen érintené, ebben az államban ugyanis több mint tízmillió bevándorló él. A kaliforniai gyermekek mintegy felének pedig az egyik szülője bevándorló. A kormányzat a döntését azzal indokolta, hogy a bevándorlóknak "önellátóknak" kell lenniük, és "nem függhetnek állami forrásoktól, hanem inkább saját képességeikre, családtagjaik jövedelmére, szponzorokra és magánszervezetekre kell támaszkodniuk". A vízumot, vagy a zöldkártyát kérelmezőknek jövedelmi kimutatást kell majd felmutatniuk. Ken Cuccinelli, az amerikai Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal (ICE) ügyvezető igazgatója hétfőn egy televíziós interjúban azt hangsúlyozta: a döntés "vezérelve az a régi amerikai érték, amely az önellátást hirdeti". Cuccinelli szerint a rendelkezésnek hosszú távú előnyei lesznek. Ezek között említette az adófizetők érdekeinek védelmét, mert - mint fogalmazott - "az országba érkező bevándorlók nem jelentenek majd közterhet, hiszen a bevándorlók megállnak majd a saját lábukon, nem úgy, mint az elmúlt években".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!