Kampányoláshoz kértek engedélyt a bíróságtól előzetes letartóztatásban lévő katalán politikusok

Külföld, 2019.04.12

Kampányoláshoz kért engedélyt pénteken a legfelső bíróságtól három, előzetes letartóztatásban lévő katalán függetlenségi politikus, akik képviselőjelöltek az április 28-i spanyol parlamenti választásokon.

Jordi Turull, Josep Rull és Jordi Sánchez az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) nacionalista, szeparatista pártszövetség színeiben indul a választásokon, miután ezt nem zárja ki a választási törvény bírósági eljárásban érintett, de el nem ítélt személyek esetében.

A hivatalos kampány első napján beterjesztett dokumentumban a politikusok napi eltávozási engedélyt kértek ahhoz, hogy kampányrendezvényeken vehessenek részt, akár rendőri kísérettel, valamint eleget tehessenek választási vitaműsorokba szóló meghívásoknak. Amennyiben ez nem lehetséges, legalább sajtótájékoztatókat tarthassanak és interjúkat adhassanak a bíróság épületében a velük szemben több mint két hónapja zajló per tárgyalási szüneteiben, illetve az ülés kezdete előtt.

Beadványukban a képviselőjelölteket megillető, egyenlő kampányfeltételekre hivatkoztak, továbbá arra, hogy politikai részvételi jogaikat "súlyosan korlátozza" a szabadságuktól való megfosztásuk.

Korábban kérvényezték ideiglenes szabadlábra helyezésüket is a választási kampány miatt, ám ezt a bíróság csütörtökön elutasította.

A katalán függetlenségi politikusok egy-másfél éve vannak előzetes letartóztatásban. Lázadás és közpénz hűtlen kezelése bűncselekményekben emeltek vádat ellenük a 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakba torkolló függetlenségi népszavazás megrendezése, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

Az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) a parlamenti választásokon 1,2 százalékos támogatottságot és 4-5 képviselői helyet szerezhet az országos parlamentben az eddig nyolc mandátuma helyett - jelezte héten közzé tett felmérésében a spanyol társadalomkutató központ (CIS).

Spanyolországban három és fél éven belül most harmadszorra rendeznek általános parlamenti választásokat, amelyek kimenetele teljesen kiszámíthatatlan a kiemelkedően magas, 41,6 százalékos szavazói bizonytalanság miatt.

A megjelent felmérések egyöntetűen a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) győzelmét jósolják, de a párt várhatóan nem szerez az önálló kormányalakításhoz elegendő többséget a parlamentben.

Az eddigi kutatások különböző megállapításokat közöltek: volt, amely egy baloldali, míg más egy jobboldali kormánykoalíció megalakításának matematikai esélyét jelezte. Akadt olyan felmérés is, amely mindegyiket kizárta.

Mindezek alapján akár újból előállhat egy olyan politikai patthelyzet, amely a 2015-ös választások megismétléséhez vezetett. Azután pedig szintén hónapokba telt megalakítani egy kisebbségben működő konzervatív kormányt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!