Katalán válság - Az ügyészek szerint nem politikai elveik, hanem tetteik miatt indult per a katalán vezetők ellen

Külföld, 2019.02.13

Nem politikai elveik, hanem tetteik miatt indult eljárás a katalán függetlenségi politikusok és civil szervezeti vezetők ellen - hangsúlyozták a vád képviselői a legfelsőbb bíróságon a per második napján, szerdán.

Javier Zaragoza ügyész kiemelte: nem a katalán függetlenségi törekvés képezi a bírósági eljárás tárgyát, hanem azok a "súlyos tettek", amelyek 2017 szeptemberében és októberében történtek, amikor a katalán kormány illegális referendumot rendezett, majd kinyilvánította a függetlenséget.

"Senkit sem üldöztek vagy üldöznek az elveiért" - fogalmazott, és "nevetségesnek", "alaptalannak" nevezte a védőügyvédek azon állítását, hogy a bírósági eljárással a vádlottak alapvető jogait sértették meg.

Mint mondta, ez a per a spanyol demokráciát védi azokkal szemben, akik a "valóságtól eltorzult" szemléletmódot akartak létrehozni, hogy lejárassák a spanyol igazságszolgáltatást, megkérdőjelezve a jogállam demokratikus minőségét, és akik "az államot akarták a vádlottak padjára ültetni".

Fidel Cadena ügyész érvelése szerint a függetlenség elérésére irányuló események egy összehangolt és aprólékosan kidolgozott terv részei voltak, az erőszakos módszerekkel egyetemben, amelyekre példaként említette, hogy a katalán rendőröket a "lázadás oldalára állították", valamint "emberi falakkal" védték a szavazóhelyiségeket a rendfenntartókkal szemben, akik bírói végzés alapján igyekeztek megakadályozni a voksolást.

Beszélt arról is, hogy az alkotmány alapján az önrendelkezési jog a katalánokat külön nem, hanem a spanyol nép egészét illeti, "nem dönthetnek kevesek arról, ami mindenkié".

Az ügyészség a fenti érvek alapján 7 és 25 év közötti börtönbüntetéseket kért a per tizenkét vádlottjára, összesen öt különböző bűncselekményben, amelyek közül az alkotmányos rend veszélyeztetésének számító lázadás a legsúlyosabb.

Az ügyészséggel ellentétben nem látja bizonyítottnak az erőszakot, és így a lázadás bűncselekményét sem a spanyol igazságügyi minisztérium alá tartozó, az állam és intézményeinek jogi képviseletét ellátó testület (Abogacía del Estado), amely szintén a vádat képviseli, és az enyhébbnek számító zendülés bűncselekménye miatt kért büntetést a katalán függetlenségi politikusokra. Utóbbi közrend ellenes bűncselekmény, amelyért 8 és 12 év közötti szabadságvesztés szabható ki.

A bírósági eljárás csütörtökön a vádlottak meghallgatásával folytatódik, akik közül az első Oriol Junqueras egykori katalán elnökhelyettes lesz. Ő az egyetlen, akire a legmagasabb, 25 éves szabadságvesztést kérte büntetésként az ügyészség.

A per második napja nyugodtabban telt mint az első, kevesebb újságíró jelent meg a bíróság épületénél, és nem voltak tüntetők sem a környéken, ahol a rendőrség kiemelt biztonsági intézkedéseket vezetett be.

Az eljárás első napján, kedden utcára vonultak a per ellenzői és támogató is. A bíróság épületétől néhány saroknyira egymással szemben, ugyanannak az utcának a két oldalán gyülekeztek, de incidens nem történt.

Eközben a tárgyalóteremben a vádlottakat védő ügyvédek politikai perről beszéltek, kifogásolták a jogi garanciák hiányát és hangsúlyozták, hogy szerintük az eljárás sérti a vádlottak olyan alapvető jogait mint az ideológiai szabadsághoz, a szólásszabadsághoz, illetve a tiltakozáshoz való jog, amelyeket a védők szerint "kriminalizálnak" ebben a perben.

Az eljárás a 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás megrendezése, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt indult. A tervek szerint három hónapig tart majd, a hét tagú bíróság ezalatt mintegy 600 tanút kíván meghallgatni, például Mariano Rajoyt, aki a per alapját képező események idején spanyol kormányfő volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!