Kelemen Hunor: az RMDSZ-nek szüksége van szövetségesekre, értékazonosság nélkül is

Külföld, 2019.01.25

Kelemen Hunor szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) továbbra is szüksége van szövetségesekre a romániai országos vagy helyi politikában, akkor is, ha nincs értékazonosság azokkal, akikkel szövetkezhet.

Az RMDSZ elnöke Marosvásárhelyen beszélt erről a szövetség kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén pénteken. Azokra a bírálatokra próbált válaszolni, amelyek amiatt érik az alakulatot, hogy a bukaresti parlamentben az RMDSZ a baloldali-liberális kormánykoalíciót támogatja, amelynek politikáját a romániai magyarok jelentős hányada is elutasítja.

Kelemen Hunor elmondta: szövetségkötések nélkül az RMDSZ elszigetelődne, szövetséget viszont csak azzal köthet, akit a román választók küldenek az önkormányzati testületekbe és a parlamentbe. "Ez nem jelent ideológiai értékazonosulást, azokkal, akikkel ideig-óráig szövetségben vagyunk" - jelentette ki az elnök.

Kelemen Hunor elmondta: a parlamenti ellenzékkel is tárgyaltak a decemberi bizalmatlansági indítvány előtt, de úgy érzékelték, hogy az ellenzék voltaképp nem akar kormányra kerülni.

Az RMDSZ elnök élesen bírálta a kormánykoalíciót, amiért még mindig nem terjesztette be a parlamentbe a 2019-es év költségvetését, és egy, a múlt év végén elfogadott sürgősségi kormányrendelettel "a feje tetejére állította a pénzügyi politikát".

Kijelentette: a kormány káoszt teremtett a gazdaságban, és emiatt a következő két-három hónapban "takaréklángon fog működni az ország". Hozzátette: ha február folyamán el is fogadják a költségvetést, áprilisig is eltarthat, míg beruházásokat lehet eszközölni. Kijelentette: az RMDSZ azt javasolja, hogy halasszák el az adózást módosító kormányrendelet életbe léptetését.

Kelemen Hunor szerint az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Románia arra használhatná az elnöksége fél évét, hogy diplomáciai offenzívát indítson az ország schengeni övezetbe való felvételéért. Kijelentette: Romániának az EU-tagság elnyerésekor kellett politikai feltételeket teljesítenie, a schengeni övezethez való tartozásnak technikai feltételei vannak, amelyeket az ország már régen teljesített.

Az SZKT ülésén a kongresszus előkészítésével megbízott Porcsalmi Bálint, a szövetség ügyvezető elnöke beszélt arról, hogy az RMDSZ egy, a jövőképét meghatározó stratégiai dokumentumot készül elfogadni a február 22-23-án tartandó kolozsvári tisztújító kongresszusán.

"Nem az a tét, hogy ki lesz a szövetségi elnök, hanem az, hogy milyen irányt mutatunk a közösségnek" - jelentette ki Porcsalmi, arra utalván, hogy Kelemen Hunor az egyedüli jelölt az RMDSZ elnöki tisztségére.

Mind az ügyvezető elnök, mind Kelemen Hunor szövetségi elnök kevéssé tartotta valószínűnek, hogy a kongresszus módosítja alapszabályát. Elmondták, érdemi módosító javaslatok csak a szövetség programjához érkeztek.

Porcsalmi elmondta: a kongresszuson 983 küldött és több mint 200 meghívott vesz majd részt. A küldöttek és a sajtó számára is telefonos alkalmazás készül, amelyen keresztül elérhetővé teszik a kongresszusi dokumentumokat és a szükséges információkat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!