Kercsi incidens - Kreml: az ukrán hadiállapot miatt eszkalálódhat a konfliktus a Donyec-medencében

Külföld, 2018.11.27

A hadiállapot bevezetése Ukrajna több régiójában magában hordozza annak kockázatát, hogy eszkalálódni fog a konfliktus a délnyugati válságzónában - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.

Ukrajnában a Kercsi-szoros közelében történt orosz-ukrán katonai incidens nyomán vezettek be hadiállapotot, ami ott a rendkívüli állapot egyik formája. A három ukrán hadihajó vasárnapi, Oroszország általi lefoglalásáért és a 24 főnyi személyzet őrizetbe vételéért a két fél egymást tette felelőssé.

Az elfogott ukrán állampolgárokat - akik közül ketten orosz közlés szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) tisztjei - szerdán Kercsből a Krím székvárosába, Szimferopolba szállították át, ahol a nap folyamán megkezdődött bírósági tárgyalásuk, tiltott határátlépés címén, amely miatt hat évig tartható szabadságvesztés is kiszabható. A törvényszék kedden elrendelte két ukrán vádlott kéthónapos előzetes letartóztatását. Az előzetes várakozások szerint a bíróságon mind kedden, mind szerdán tucatnyi ügyben születik majd ítélet.

Peszkov a hadiállapot bevezetését a jövő márciusban tartandó ukrán elnökválasztással hozta összefüggésbe, és arra figyelmeztetett, hogy az intézkedés miatt megnövekedhet a feszültség a Donyec-medencében. A szóvivő közölte, hogy a kercsi incidens miatt nem volt szükség közvetlen kapcsolatfelvételre Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán elnök között, mert a határőrizet "pacifikálta" a határsértőket.

Az orosz elnöki szóvivő mindemellett elmondta: az orosz-ukrán konfliktus újabb kiéleződése nem lesz témája a G20 csoport pénteken és szombaton Buenos Airesben tartandó csúcstalálkozójának, amelynek alkalmából a tervek szerint Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök külön is tárgyalóasztalhoz ül egymással.

Peszkov szerint ha a tengeri incidens témája felmerülne Putyin és Trump eszmecseréjén, "senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy az orosz elnök kimerítő magyarázatot ad majd" a történtekre. Bejelentette, hogy Putyin hamarosan nyilvánosan ki fogja fejteni álláspontját a kercsi incidenssel kapcsolatban, amire valószínűleg az argentin fővárosban tartandó nemzetközi sajtótájékoztatója nyújt majd alkalmat. Úgy vélekedett, hogy nem szabad alábecsülni az efféle "provokációk" veszélyességét.

A szóvivő - egy kérdésre válaszolva - az ukrán hadiállapot bevezetésére adandó orosz választ a moszkvai védelmi tárca illetékességébe utalta.

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva azt prognosztizálta, hogy a hadiállapot bevezetése komoly problémákat okoz majd Ukrajna gazdaságának, valamint Moszkva és Kijev közötti kapcsolatoknak egyaránt. Úgy vélekedett, hogy az intézkedés alkalmat ad a hatalomban lévő vezetésnek némi izomfitogtatásra és a lakossági támogatottság megerősítésére.

Az orosz kormányfő nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a hadiállapot bevezetése nyomán törölhetik majd a jövő márciusban esedékes elnökválasztást Ukrajnában. Rámutatott, hogy Ukrajna három korábbi elnöke - Kravcsuk, Kucsma és Juscsenko - is felvetette azt a kérdést, hogy miért nem korábban hozták meg ezt az intézkedést akkor, amikor Ukrajna korábban többször is a jelenleginél sokkal súlyosabb helyzetben volt.

Medvegyev hangot adott gyanújának, hogy a lépés mögött választási technikai megfontolás áll. Meglátása szerint "nyilvánvaló", hogy Porosenkónak a jelenlegi helyzetben "nincs esélye" az újraválasztásra, de még arra sem, hogy bekerüljön a második fordulóba. Emlékeztetett rá: ukrán politikai elemzők már egy évvel ezelőtt arra figyelmeztettek, hogy az elnök hadiállapotot vezethet be és a kercsi "provokáció" minden bizonnyal ezt a célt szolgálta.

Medvegyev azt mondta, hogy a Kercsi-szoros közelében történ incidens nem volt téma az Eurázsiai Gazdasági Unió keddi kormányfői szintű moszkvai tanácskozásán.

A kedden Párizsban tárgyaló Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elutasította német hivatali partnere, Heiko Maas javaslatát, hogy német-francia-orosz-ukrán együttműködéssel csökkentsék a feszöltséget. Lavrov, aki közös sajtótájékoztatót tartott Jean-Yves Le Driannal, a francia diplomácia vezetőjével, közölte, hogy "nem látja szükségét semmilyen közvetítésnek".

Putyin egyébként november 15-én Szingapúrban megtartott sajtótájékoztatóján de facto kizárta annak lehetőségét, hogy továbbra is a Porosenko-féle ukrán vezetéssel törekedjen tárgyalásos megoldásra. Az orosz elnök ismételten a minszki megállapodások következetes elszabotálásával vádolta meg Kijevet, és kifejezte Moszkva készségét arra, hogy Ukrajna bármilyen új vezetésével tárgyaljon majd a délkelet-ukrajnai rendezésről.

Szergej Lipovoj vezérőrnagy, az Oroszország Tisztjei elnevezésű szervezet elnöke értékelése szerint a hadiállapot ukrajnai bevezetése nem jelent fenyegetést az orosz határ és a Krím számára, mert szerinte az ukrán hadseregnek nincs támadó potenciálja, a flotta kritikus állapota meghaladta azt a pontot, ahonnan még vissza lehetne térni, a kijevi vezetés pedig nem készül öngyilkosságra.

A tábornok szerint Ukrajna, amely nem tagja a szövetségnek, a NATO-támogatásra nem, legfeljebb nyugati partnerei együtt érző nyilatkozataira számíthat. Ő is azt hangoztatta, hogy a hadiállapotot kizárólag belpolitikai megfontolások alapján vezették be, a lépést nem valós katonai fenyegetés váltotta ki.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!