TV műsor

Kínában került elő az eltűnt hongkongi könyvkiadó

Külföld, 2016.03.01

Önszántából szökött át a hongkongi különleges közigazgatási övezetből a kínai szárazföldre Li Po könyvkiadó és könyvértékesítő még december végén, hogy egy nyomozásban közreműködjön. Erről a hongkongi Phoenix televízió hétfői késő esti műsorában maga Li beszélt, akit korábban rejtélyes körülmények között eltűnt személyként kezeltek.

A jó kedélyállapotban lévő, mosolygó és nyugodt Li azt mondta, hogy akkor fog visszatérni szűkebb hazájába, amikor a hatósági eljárásban már nem lesz rá szükség. Azt állította, hogy biztonságban érzi magát a szárazföldi Kínában, és az egészségével sincs probléma.

Közölte, hogy feleségével együtt le fog mondani brit állampolgárságáról, mert ez csak bonyodalmat okoz jelenlegi helyzetében. Mint fogalmazott, sosem akart segítséget kérni a brit hatóságoktól, az elmúlt 20 évben nem is volt Nagy-Britanniában, állampolgárként semmiféle előnyt nem élvezett, ott tanuló lánya is átlagos külföldi diákként, tandíjat fizetve vesz részt az egyetemi oktatásban.

Li Po állítása szerint tanúként vesz részt abban az eljárásban, amelynek gyanúsítottja Kuj Min-haj, a könyvesboltot is működtető Mighty Current kiadó társtulajdonosa. Li Po a könyvesboltban politikailag kényesnek számító műveket árult, amelyeket a kínai szárazföldön betiltottak.

Szerinte a Kuj által kiadott könyvek egy része hanyagul összeollózott, helyenként fikciókat tényként beállító tartalom. Ezek terjesztésében magát is hibásnak mondta, s ezt - mint állította - "az alkalmat megragadva" be is vallotta.

Li illegálisan, utazási okmányát nem használva, s ezáltal nyomtalanul, "egy barátja vagy barátai segítségével" hagyta el Hongkongot. Ezt most azzal magyarázta: attól tartott, ha kiderül részvétele a nyomozásban, az rossz fényt vet a családjára. Azóta találkozott a feleségével, az asszony a tavaszünnep időszakában meglátogatta őt. A hongkongi rendőrök korábban közölték, hogy ugyancsak találkozhattak Livel egy közelebbről meg nem nevezett településen, egy vendégházban.

Hongkong belbiztonsági minisztere kedden reggel közölte, hogy továbbra is figyelemmel kísérik Li ügyét, annak ellenére, hogy a felesége visszavonta kérelmét a rendőrség közreműködésére.

A világsajtót többször is bejárt hír szerint először a svéd állampolgársággal rendelkező Kuj Min-hajnak veszett nyoma rejtélyes körülmények között még tavaly október végén a thaiföldi Pattaján. Eltűnésével nagyjából egy időben jelentette a média, hogy könyvesboltjának három másik alkalmazottját sem találják, majd Li holléte vált ismeretlenné.

A legfrissebb hírek szerint az eladók szintén a kínai szárazföldön vannak, és ottani "illegális könyvértékesítés" miatt folyik ellenük eljárás.

A Phoenix TV egy másik felvételén az érintettek elismerték, hogy a vámhatóságok megtévesztésével csempésztek be könyveket Kínába, s 2014 októbere óta körülbelül négyezer darabot adtak el 380 vásárlónak. Arról is beszéltek, tudomásuk volt róla, hogy a könyvek tartalmának egy részét az internetről és különböző magazinokból másolták ki.

Kuj Min-haj korábban megjelent a kínai központi televízió (CCTV) képernyőjén, s arról beszélt, hogy több mint 12 évvel ezelőtti, felfüggesztett börtönbüntetésének letöltése elől szökött Hongkongba. A két év börtönt azért szabták ki rá, mert ittasan vezetve egy egyetemi hallgató halálát okozta Ningpo városában. A CCTV akkor azt is közölte, hogy Kuj más bűncselekményeknek is részese volt, ezek ügyében folyik a nyomozás.

A könyvkiadó munkatársainak és a könyvesboltosoknak az eltűnése nyomán széles körű hongkongi és külföldi kampány indult; demonstrációk résztvevői, hongkongi ellenzéki politikusok és nemzetközi jogvédők követelték az elmúlt hónapokban az előkerítésüket azzal a gyanúval, hogy a pekingi titkosszolgálatok rabolták el és vitték őket a kínai szárazföldre, mert újabb kényes témájú könyv kiadására és terjesztésére készültek. Legutóbb, február közepén a brit külügyminiszter, Philip Hammond szólalt fel Li ügyében: Pekinget azzal vádolta, hogy megsértette az 1984-es kínai-brit szerződést, amely rögzítette, hogy Hongkong milyen feltételekkel térhet vissza Kínához.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!