Kínai szankciók a hongkongi tüntetőket támogató amerikai törvény miatt

Külföld, 2019.12.02

Peking felfüggeszti az amerikai hadihajók és repülők engedélyeit Hongkong megközelítésére, és több amerikai civil szervezet ellen vezet be szankciókat a hongkongi tüntetőket támogató amerikai törvény miatt - jelentette be Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő hétfőn.

A szóvivő sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: egyes amerikai civil szervezetek - köztük említette a Human Rights Watchot - arra buzdították a hongkongi kormányellenes tüntetőket, hogy "erőszakos bűncselekményekben vegyenek részt", miközben szakadár ideológiát népszerűsítettek a tiltakozók között.

Donald Trump amerikai elnök szerdán írta alá a Hongkongi Emberi Jogok és Demokrácia Törvénye című jogszabályt, amely előírja, hogy az amerikai kormányzat Hongkong helyzetét évenként vizsgálja felül mind pénzügyi, mind pedig emberi jogi szempontból. A jogszabály megbízza az Egyesült Államok elnökét, hogy szankciókat szabjon ki azokra, akik csorbítják az emberi jogokat a különleges közigazgatási területen. Peking csütörtökön súlyos beavatkozásnak minősítette a lépést, és retorziókat helyezett kilátásba.

A külügyminisztérium szóvivője hétfőn hangsúlyozta: Kína felszólítja az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel az olyan kijelentésekkel és tettekkel, amelyekkel Hongkong és Kína belügyeibe avatkozik. Hua hozzátette: Peking a helyzet alakulásának függvényében további lépésekre készül.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!