Kisebbségi tanácsadói testületet hoz létre az új szlovák államfő

Külföld, 2019.06.07

Zuzana Caputová új szlovák köztársasági elnök, akit egy hét múlva iktatnak be hivatalába, választási ígéretéhez híven a jövőben szeretne szorosabban együttműködni az országban élő nemzeti kisebbségekkel is, ezért soraikból héttagú kisebbségi tanácsadói testületet hoz létre.

"Új hagyományt alapítok, és úgy döntöttem, hogy együttműködésre hívom a nemzeti kisebbségek képviselőit, valamint az új kisebbségek és kisebbségi problémák szakértőjét" - olvasható Zuzana Caputová Facebook-oldalán pénteken megjelent bejegyzésben.

A szakértői tanácsadói testülettel rendszeresen találkozni kíván. "Számomra fontos, hogy megértsem azt a helyzetet, azokat a szükségleteket és problémákat, amelyekkel a nemzeti kisebbségek és az új kisebbségek tagjai szembesülnek" - olvasható a bejegyzésben.

Zuzana Caputová nyilvánosságra hozta a kisebbségi tanácsadói testület személyi összetételét is. A magyarokat, a romákat és a ruszinokat két-két személy, egy férfi és egy nő képviseli, míg egy további személy a kisebb létszámú kisebbségeket és az úgynevezett új kisebbségeket (például vietnamiak, kínaiak, oroszok) fogja képviselni.

A szlovákiai magyarokat a tanácsban Németh Ilona képzőművész, a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola tanszékvezetője, valamint Simon Attila történész, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója fogja képviselni.

"Az eddigi köztársasági elnökök nem nagyon törődtek a kisebbségi kérdésekkel. Nagyon örülök, hogy végre akad egy elnök, aki érdeklődik. Olyan impulzusokat kell számára adnunk, amelyek jó irányba viszik az országot" - válaszolta Simon Attila az Új Szó Online kérdésére, hogy mit vár a szakmai tanácsban folytatandó munkától.

Martin Burgr, az új államfő kommunikációs csapatának igazgatója közölte: a kisebbségi tanácsadói testület kéthavonta fog ülésezni, szükség esetén gyakrabban is.

Bukovszky László, a szlovák kormány kisebbségi biztosa pozitív lépésnek minősítette Zuzana Caputová döntését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!