Kiszelly Zoltán: nehéz helyzetben van az Európai Bizottság új elnöke

Külföld, 2019.08.22

A bizottsági tagok nagyszámú cserélődése miatt nehéz helyzetben van Ursula von der Leyen, a november elején megalakuló Európai Bizottság elnöke - mondta a XXI. Század Intézet regionális igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Kiszelly Zoltán jelezte: a bizottsági tagok mindössze 30-40 százaléka nem változik, de a szokásjog szerint ők sem tarthatják meg eddigi feladatkörüket.

Az új biztosi kollégium összetétele már körvonalazódni látszik, de Ursula von der Leyennek a személyi kérdéseken túl a jelöltek és a feladatkörök párosításáról is döntenie kell az augusztus 26. és a jelöltek szeptemberi parlamenti meghallgatása közötti rövid időszakban - magyarázta.

Elmondta: a tagállami kormányok bizottsági tagnak általában minisztereket, legtöbbször külügyminisztereket és kimagasló arányban pénzügyminisztereket, illetve gazdasági minisztereket jelölnek.

A bizottsági tagok új feladatköre nagyban függ előző pozíciójuktól, és vannak olyan hatáskörök, amelyeket az országok ambicionálnak - jegyezte meg.

Magyarország biztosjelöltje, Trócsányi László igazságügy miniszter például azt jelezte, hogy legszívesebben szomszédságpolitikával foglalkozna - emlékeztetett Kiszelly Zoltán.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!