Klaus Iohannis határozott fellépést sürget az antiszemitizmus ellen

Külföld, 2019.04.05

Klaus Iohannis román államelnök határozott fellépést vár az illetékes román hatóságok részéről a közelmúltbeli antiszemita megnyilvánulások elkövetőivel szemben - olvasható a román elnöki hivatal pénteki közleményében.

A dokumentum szerint Iohannis aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az utóbbi időben országszerte "antiszemita jellegű provokatív megnyilvánulásokról" érkeztek hírek, és az ilyen cselekedetek veszélyeztetik az állampolgárok biztonságát, az ország kulturális örökségét és értékeit.

A múlt héten ismeretlen elkövetők vandál módon feldúlták a kelet-romániai Husi város zsidó temetőjét, több mint 70 sírkövet rongáltak meg.

Az elnök szerint Románia a térségben modellértékűvé vált a holokauszt-emlékezet megőrzése, a múltja őszinte felvállalása, az antiszemitizmus elleni harc, illetve az idegengyűlölet, a rasszizmus, a populizmus és a gyűlöletbeszéd visszaszorítása terén. Rámutatott: nem szabad hagyni, hogy az elért eredményeket beárnyékolják az olyan megnyilvánulások, amelyeknek elkövetői fasiszta és idegengyűlölő jelképeket, vagy a nácik által vallott ideológiákat népszerűsítenek. Az elnöki hivatal közleménye megemlíti a zsidó temetők és zsidó épületek ellen elkövetett vandál cselekedeteket.

Klaus Iohannis elítélte a gyűlöletre és erőszakra felbujtó antiszemita megnyilvánulásokat. "A tolerancia, az emberi jogok iránti tisztelet, a szolidaritás, a holokauszt áldozatai emlékének tiszteletben tartása, a demokratikus elvek és a jogállamiság iránti elkötelezettség jelentik a hatékony megoldást az Európát fenyegető antiszemita és revizionista hullámmal szemben" - olvasható a közleményben. Iohannis megerősítette, hogy Románia elkötelezett támogatója a felsorolt értékeknek.

A kelet-romániai temetőgyalázás ügyében felháborodását fejezte ki csütörtökön a romániai zsidó hitközség vezetője.

Szintén csütörtökön a román Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos Csaba a közösségi oldalán jelentette be, hogy hivatalból eljárást indítanak, miután Aurelian Badulescu, Bukarest alpolgármestere egy levélben azt válaszolta a romániai antiszemitizmus figyelemmel kísérését végző szervezet elnökének, hogy "térjen vissza oda, ahonnan jött".

A hivatal elnöke, Maximilian Marco Katz előzőleg egy Badulescuhoz intézett angol nyelvű levélben fejezte ki elégedetlenségét amiatt, hogy a bukaresti önkormányzat egyelőre meghiúsította a román főváros központjában egy holokausztmúzeum kialakítását, megtagadta ugyanis egy erre a célra korábban kijelölt ingatlan átadását. Emellett Badulescu kilátásba helyezte, hogy a két világháború közötti romániai zsidóellenes intézkedések bevezetéséért felelős Ion Antonescu tábornoknak szobrot emelnek a román fővárosban, ami ellen Katz szintén tiltakozott a levelében.

Badulescu a román nyelven írt szokatlan és goromba válaszlevelében hangsúlyozta, hogy ő ortodox keresztény román állampolgár, felszólította Katzot, hogy román nyelven forduljon máskor a hatóságokhoz, hogy ne a bukarestiek pénzén kényszerüljön lefordíttatni a levelét, és megjegyezte, Katz csak vendég Romániában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!