Klaus Iohannis visszaküldte a parlamentnek a román állami költségvetést

Külföld, 2019.03.06

Visszaküldte a parlamentnek a román állami költségvetés-tervezetet Klaus Iohannis román államelnök, aki szerint a román kormánykoalíció által megtervezett büdzsé nem az ország érdekeit, hanem pártérdekeket szolgál.

Iohannis azt követően nyilatkozott, hogy az alkotmánybíróság szerdán elutasította a költségvetéssel szembeni elnöki óvást. Az elnök hangsúlyozta: ennek ellenére fenntartja korábban megfogalmazott álláspontját, miszerint a büdzsé hamis számokon alapszik, hiszen a kormány olyan bevételeket vezetett be, amelyek fölött valójában nem rendelkezik, ezért a büdzsé nem szolgálja az ország fejlődését.

Iohannis ismét élesen bírálta a kabinetet, amely szerinte a leggyengébb a rendszerváltozás óta. Főleg azt kifogásolta, hogy a költségvetés-tervezet jelenlegi formájában "egy szűk csoport politikai érdekeit" hivatott szolgálni, és ezért a kormány fő erejét, a Szociáldemokrata Pártot (PSD) tette felelőssé. Az elnök újfent bírálta, hogy a költségvetés jelentősen megnöveli a pártok működésére szánt finanszírozást. Iohannis leszögezte, hogy a költségvetés késéséért kizárólag a PSD a hibás.

Korábban a PSD az elnököt vádolta meg azzal, hogy alkotmányossági normakontrollal késlelteti a büdzsé elfogadását.

A román parlament által megszavazott költségvetés-tervezet 5,5 százalékos gazdasági növekedéssel és GDP-arányosan 2,76 százalékos államháztartási hiánnyal számol.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!