KMKSZ: a negatívumok ellenére eredményes volt a magyar összefogás az ukrán parlamenti választáson

Külföld, 2019.07.25

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) csütörtökön Ungváron kiadott nyilatkozatában köszönetet mondott minden "kárpátaljai honfitársnak", aki szavazatával a közös magyar jelölteket támogatta a július 21-i előrehozott ukrán parlamenti választáson, és hangsúlyozta, hogy "minden negatívum ellenére" eredményesnek bizonyult a magyarság összefogása.

Az MTI-hez is eljuttatott közlemény szerint az eddigi választásokhoz hasonlóan ez a szavazás sem volt mentes a törvénytelen és becstelen eszközök alkalmazásától. A hét évvel ezelőtt törvényellenesen kialakított, a kárpátaljai tömbmagyarság területét három részre szabdaló körzetek most is ellehetetlenítették magyar képviselő bejutását az ukrán parlamentbe egyéni körzetekből - olvasható a dokumentumban.

Mint a KMKSZ megállapította, "az azonos nevű jelöltek indítása, a szavazók szándékos dezinformálása és félrevezetése, a szavazatok vásárlása, és az egyéb manipulatív módszerek alkalmazása is rontotta jelöltjeink esélyeit". Ugyancsak fontos tényező volt a választáson a magyar szervezet szerint az, hogy az ukrajnai magyar lakosság jelentős része nem tartózkodik Kárpátalján, és a választáson való részvételi hajlandósága is némileg alacsonyabbnak mutatkozott az átlagnál.

"Annak ellenére azonban, hogy nem sikerült jelöltjeinket bejuttatni a törvényhozásba, elmondhatjuk, hogy a magyarság összefogása mégis eredményesnek bizonyult, hiszen minden negatívum ellenére a magyar többségű települések mindegyikében nagy arányban győzni tudtunk, és a szavazás eredménye az alacsony részvétel ellenére is sokkal jobb, mint az előző parlamenti választáson volt" - szögezte le a magyar szervezet.

A KMKSZ úgy véli, "ez a választás ismét megerősítette, hogy az egységes magyar fellépés olyan erőt jelent, amellyel a jövőben is mindenkinek számolnia kell".

A vasárnapi előrehozott ukrán parlamenti választáson a KMKSZ és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) három közös jelöltet indított Brenzovics László KMKSZ-elnök, Barta József KMKSZ-alelnök és Tóth Miklós UMDSZ-alelnök személyében a Nagyszőlős, Ungvár és Munkács központú egyéni választókerületekben, amelyek mindegyikében a magyar nemzetiségű választók aránya eltérő mértékben ugyan, de jóval alacsonyabb a többségi nemzethez tartozókénál. A körzetében Brenzovics László a második, Barta József a negyedik, Tóth Miklós pedig a harmadik helyen végzett, összességében 32,5 ezer voksot szerezve, ami mindegyik kárpátaljai választókerületet tekintve nagy arányban meghaladja a győztesekre leadott voksok számát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!