Kommunista újraképzésbe kezdenek Kínában

Külföld, 2016.04.07

Újranevelné a kínai kommunistákat a párt főtitkára és államfője. Hszi Csin-ping egyéves országos kampányt indított a "helyes értékek" követésének és a szabályok mindenkori betartásának ösztönzésére.

Az állami média kommunista párttagok tízmillióit érintő oktatási kampányról számolt be, amelyet Hszi személyesen indított útjára. Célul a marxista "alapállás" megszilárdítását, ideológiai következetességet, a párt egységének megerősítését tűzték ki.

Hszi Csin-ping elnök-pártfőtitkárt - aki hatalomra jutása óta a korrupció elleni harcot, a gazdaságot és belpolitikát is érintő reform következetes végrehajtását szorgalmazza, valamint a pártvezetés iránti lojalitást hangsúlyozza -, az utóbbi időben a hatalomkoncentráció látványos kísérletével vádolják elsősorban nyugati megfigyelők.

A vélemények azonban elemzők körében megoszlanak arról, hogy ténylegesen egyfajta személyi kultusz van-e kialakulóban a markáns személyiséggel rendelkező, erős kezűnek tartott vezető körül, vagy csupán olyan manőverekről van szó, amelyek célja a hatalom megszilárdítása és ellensúlyozni azokat, akik lázadnak a kommunista pártot és a teljes államigazgatást, a hadsereget és a nagy befolyással bíró állami vállalati és ágazati lobbikat húsbavágóan érintő változtatások ellen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!