Koronavírus - Kína elhalasztotta a március elejére tervezett parlamenti ülésszakot

Koronavírus, 2020.02.24

Kína legfelsőbb döntéshozó testülete hétfőn úgy döntött, hogy elhalasztja az eredetileg március elejére tervezett parlamenti ülésszakot, s emellett a vadállatok illegális kereskedelmének és fogyasztásának betiltásáról is döntés született - jelentette a CCTV kínai állami hírcsatorna.

Az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága ugyan a március ötödikei dátum helyett egyelőre nem tűzött ki új időpontot az éves parlamenti ülésszak megkezdésére, de a CCTV jelentése szerint csak rövid halasztásról van szó. A kínai parlament évenkénti, általában 10 napig tartó ülésszakán szokták meghatározni az ország adott évi gazdasági célszámait.

A bizottság ugyanakkor elfogadott egy javaslatot a vadállatok kereskedelmének további szigorításáról, valamint a vadhús fogyasztásának korlátozásáról. A kínai hatóságok még január 26-án ideiglenesen felfüggesztették a vadállatok forgalmazását országszerte, miután szakértők az új típusú koronavírus megjelenését egy vadállatokat is kínáló hús- és halpiaccal hozták összefüggésbe. Bár ezt az elméletet azóta többen vitatták, a legáltalánosabban elfogadott álláspont az, hogy a koronavírus eredetileg denevérektől származik, és valamilyen közvetítőn keresztül terjedhetett át az emberre. Kínai kutatók legutóbb a tobzoskát jelölték meg legvalószínűbb közvetítőként.

A járvány a közép-kínai Vuhan városából indult el tavaly decemberben. A 11 milliós várost több mint egy hónapja vesztegzár alá vonták, aminek köszönhetően a vírus terjedését a legújabb adatok szerint sikerült megfékezni a Vuhannak otthont adó Hupej tartományon kívül. A helyi hatóságok hétfőn ugyan bejelentették, hogy enyhítik a közlekedésre vonatkozó korlátozásokat a városban, de a döntést néhány órán belül visszavonták. Vuhanban a fertőzöttek száma vasárnap éjfélig elérte a 46 607-et, a betegek közül pedig ugyaneddig 1987-en veszítették életüket. A Kínában történt halálozások több mint 76 százalékát, míg a fertőzöttek több mint 60 százalékát jelentették Vuhanból.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!