Koronavírus - Nagy-Britanniában kiterjesztik a szűrést

Koronavírus, 2020.02.26

Nagy-Britanniában jelentősen kiterjesztik a lakosság szűrését annak pontosabb megállapítására, hogy mennyire terjed az országban az új típusú koronavírus okozta megbetegedés.

Az angliai közegészségügyi szolgálat - Public Health England (PHE) - orvosigazgatója, Paul Cosford a BBC rádió szerdai hírmagazinjának nyilatkozva elmondta: a program keretében 11 kórházban és száz körzeti orvosi rendelőben minden esetben vizsgálni fogják, hogy az influenzaszerű tünetekkel jelentkező betegek nem az új koronavírussal fertőződtek-e.

Cosford professzor szerint ennek célja az, hogy ha a vírus terjedni kezdene Nagy-Britanniában, a hatóságok erről idejekorán tudomást szerezzenek.

A vizsgálatokat végző kórházakat és rendelőket úgy jelölték ki, hogy a vizsgálati minta földrajzilag és demográfiailag reprezentatív legyen.

Nagy-Britanniában eddig csak a járvány sújtotta térségekből - főleg Kínából, Dél-Koreából, Észak-Olaszországból - hazatérőket vetették alá koronavírus-szűrésnek.

A Public Health England orvosigazgatója azonban a szerdai BBC-műsorban elmondta: a köhögéssel, lázzal, légszomjjal jelentkező pácienseket a kijelölt kórházakban és körzeti orvosi rendelőintézetekben mindenképpen megvizsgálják annak kiderítésére, hogy nem hordozzák-e a koronavírust, akkor is, ha nem jártak fertőzött térségekben.

Paul Cosford szerint ezt az indokolja, hogy a vírus a járvány gócpontjának számító Kínán kívül is terjedni kezdett, és ha ez Nagy-Britanniában is megtörténik, az új vizsgálati program korai figyelmezető mechanizmusként szolgálhat.

Cosford professzor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Nagy-Britannia továbbra is a vírusfertőzés kezelésének korai, kordában tartó jellegű szakaszában jár, és a külföldről hazatérő fertőzöttek azonosítása és elkülönítése igen hatékonyan működik.

Nagy-Britanniában az egészségügyi minisztérium adatai szerint eddig 6795 szűrővizsgálatot végeztek el és 13 koronavírus-fertőzöttet találtak. A fertőzöttek közül négyen a Japán partjainál vesztegzár alá vont Diamond Princess óceánjáró utasai voltak.

A hajóról a hétvégén harminc brit és két ír állampolgárt szállítottak különrepülőgéppel Nagy-Britanniába.

A brit kormány az észak-olaszországi fertőzött térségekből hazaérkezőket - köztük sítúrákról hazautazó gyerekek családjait - arra szólította fel, hogy igyekezzenek elkülöníteni magukat helyi közösségeiktől, és ha influenzaszerű tüneteket észlelnek, hívják az állami egészségügyi szolgálat (NHS) e célra megadott telefonszámát.

Angliában szerdán négy iskolát zártak be, miután kiderült, hogy ottani diákcsoportok észak-olaszországi sítúrákon vettek részt az elmúlt időszakban.

A Public Health England orvosigazgatója azonban a szerdai BBC-műsorban kijelentette: a PHE-nek nincs olyan általános útmutatása, hogy az iskolákat mindenképpen be kell zárni, ha a tanárok vagy a diákok előzőleg fertőzött térségekben jártak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!