Koronavírus - Törökország kezdeményezte Vuhanban rekedt állampolgárai hazaszállítását

Koronavírus, 2020.01.29

Törökország kezdeményezte a kínai hatóságoknál annak a 32 török állampolgárnak és családjuknak a hazaszállítását, aki az új koronavírus-járvány megfékezése érdekében lezárt, kelet-kínai Vuhan városában él - nyilatkozott szerdán Emin Önen, Törökország pekingi nagykövete az NTV török hírtelevíziónak.

Kiemelte: az érintettek jó egészségi állapotban vannak, nem mutatták ki náluk a vírust. Közölte, hogy mentő- vagy hasonló felszereltségű repülőgéppel a legrövidebb időn belül evakuálják a családokat, és otthon karanténba helyezik.

Önen azt is elmondta, hogy Vuhanban mintegy 100, egész Kínában pedig tudomásuk szerint nagyjából 6 ezer török állampolgár él.

A kínai egészségügyi hatóság legutóbbi híradása szerint egy nap alatt további 25 beteg halt meg, így kedd estére 132-re emelkedett Kínában a tüdőgyulladást okozó koronavírus miatt elhunytak száma.

A bizonyítottan a kórokozó által fertőzöttek száma megközelítette a 6 ezret, a gyanús eseteké pedig a 10 ezret.

A törökországi repülőtereken hőkamerákkal vizsgálnak át minden, Kínából érkező utast.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!