Kövér: a kisebbségi sorssal jár annak elsajátítása, hogy miként lehet a közösség számára szükségből erényt kovácsolni

Külföld, 2018.10.24

A nemzeti kisebbségi sorssal jár, hogy a megmaradás érdekében meg kell tanulni annak tudományát, hogy miként lehet a közösség számára szükségből erényt kovácsolni, a hátrányból előnyt faragni, és a veszélyt eséllyé változtatni - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) fennállásának 25. évfordulóján tartott ünnepi rendezvényen Pélmonostoron.

"Meg kell tanulni, hogy miként őrizheti meg egy közösség hűségét az anyanyelvéhez, kultúrájához és anyanemzetéhez, miközben lojális, értékteremtő részévé válik annak az államnak, amelynek kötelékébe a szülőföldjével együtt helyezte a sorsa" - mondta a magyar Országgyűlés elnöke.

Száz esztendővel ezelőtt a Kárpát-medencében hárommillió magyart arra ítélt a történelem, hogy alaposan elsajátítsa ezt a tudományt, a horvátországi magyarság képviseletében pedig a HMDK negyedszázada egyik éltanulója ennek a tudománynak - fogalmazott Kövér László.

"Nem vagytok egyedül, kedves horvátországi magyar barátaink!" - húzta alá.

Napjainkban Európában több mint ötvenmillió ember él szülőföldjén őshonos nemzeti közösség tagjaként kisebbségi sorban, több mint ötvenmillió ember tanulja naponta ugyanazt a kisebbségi leckét, mint a horvátországi magyarok - mondta az Országgyűlés elnöke, majd hozzátette: jó lenne, ha az Európai Unió jelenlegi és jövőbeli vezetői olyan felelősséggel és hűséggel képviselnék ötszázmillió uniós polgár érdekeit, miként huszonöt esztendeje képviseli a HMDK az itteni tizenötezres magyar közösség érdekeit.

Mint mondta: a HMDK egy honvédő háborúban született, horvát társaikkal vállvetve a magyarok is kénytelenek voltak fegyveres erővel megvédeni szülőföldjüket.

"Jakab Sándor és Pasza Árpád válságos időkben álltak a horvátországi magyarság élére, és nyújtottak olyan felelős vezetői teljesítményt, amely példa lehet minden olyan európai politikus számára, aki az európai emberek, értékek és érdekek szolgálatára szegődik" - tette hozzá Kövér László a HMDK első vezetőire utalva.

Kiemelte: Magyarország fontosnak tartja, és minden lehetséges eszközzel segíti a magyarországi horvát nemzetiség törekvéseinek megvalósulását és kulturális autonómiájának kiteljesedését.

Kövér László azt kívánta a horvátországi magyar közösségnek, hogy segítse még sok negyedszázadon keresztül a huszonöt esztendős HMDK-t egy olyan erős, szuverén Horvátországban, amely Magyarországgal együtt hozzá tud járulni ahhoz, hogy Európa a nemzetállamok együttműködése révén megmaradhasson az európai emberek otthonának.

Jankovics Róbert, a HMDK elnöke ünnepi beszédében elmondta: "Mi, magyarok megértettük, hogy két dolgot nem bocsát meg a történelem - a gyengeséget és a gyávaságot. Olyan időket élünk ma is, amikor a gyengéknek és gyáváknak nem osztanak lapot. A gyengéknek és a gyáváknak nincs jövőjük."

Szavai szerint a HMDK ma egy toronyóra. Mindig mindenkinek a pontos időt mutatja nemzeti öntudatból, kitartásból és a nemzethez való ragaszkodásból, amelyhez igazodni lehet - szögezte le.

A jubileumi rendezvényen Gordan Jandrokovic horvát házelnök is részt vett, a számos vendég között felszólaltak határokon túli magyar vezetők is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!