Krónika: Románia biztonságpolitikai megfontolásból nem áll ki az ukrajnai román kisebbség mellett

Külföld, 2022.01.17

Románia és Ukrajna egyaránt az orosz befolyás miatt aggódik, Románia biztonságpolitikai megfontolásból nem lép fel határozottan az ukrajnai román kisebbség jogfosztása ellen - nyilatkozta a Krónika erdélyi magyar napilapnak Barabás T. János, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője.

Az elemzőt a Krónika azzal kapcsolatban kérdezte, hogy a Libertatea.ro portál a múlt héten riportot közölt az ukrajnai románok jogfosztásáról. A riportban megszólaló ukrajnai román vezetők valószínűsítették, hogy a következő tanévtől életbe lépő ukrán oktatási törvény felgyorsítja a félmilliósra becsült ukrajnai román közösség asszimilációját. A riportban megszólaló ukrajnai románok sérelmezték Bukarest passzivitását.

A riport szerzője az ukrajnai románok körében gyakran emlegetett példaként hozta fel azt a módot, ahogyan Magyarország lép fel a kárpátaljai magyar közösség identitásának védelmében. Azt is megemlítette azonban, hogy a román külügyminisztérium 2017-ben a kisebbségi oktatást ellehetetlenítő kijevi törvény elfogadása után állásfoglalásban kérte, hogy az ukrán hatóságok biztosítsák a román nemzetiségűek anyanyelvi oktatáshoz való jogát. Tavaly pedig a külügyminisztérium az ukrajnai román kisebbség képviselőivel egyeztetett egy kidolgozás alatt álló román-ukrán oktatási együttműködési megállapodás szövegéről.

A Krónikának nyilatkozó Barabás T. János elmondta: bár Ukrajnának az 1991-es függetlenedése óta feszültségekkel terhes a viszonya Romániával, a román-ukrán kapcsolatok a 2014-es krími orosz intervenció után javultak, és jelenleg a biztonságpolitikai együttműködés határozza meg a két ország kapcsolatát.

"Bukarest mintha beletörődött volna az ukrajnai román közösség eltűnésébe. Eszerint fontosabb a +regionális biztonsági vezető hatalom+ státus amerikai segítséggel való elérése, és ezáltal a Moldovai Köztársaság bekebelezése" - fogalmazott a Románia-szakértő. Szerinte a két ország közötti problémák eltussolása azzal magyarázható, hogy Bukarest és Kijev is az orosz befolyás miatt aggódik.

"A kétoldalú kapcsolatok ki nem tárgyalt problémái és a mindkét oldalon fellelhető merev nacionalista hozzáállás miatt nem várható előrelépés az ukrán-román kapcsolatokban, de a biztonságpolitika miatt visszarendeződés sem valószínű" - összegzett Barabás T. János.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!